Pesti Srácok

Juhász Hajnalka: a párizsi olimpia megnyitója a keresztényeket ért eddigi legerősebb nyilvános provokáció

null

A párizsi olimpia megnyitója a keresztényeket ért eddigi legerősebb nyilvános provokáció - mondta Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, országgyűlési képviselője az MTI-hez szerdán eljuttatott videonyilatkozatában.

A politikus Facebook-oldalára feltett videóban azt mondta, az ötkarikás játékok mindig a kemény küzdelemről, a fair playről és a versenyzők határtalan kitartásáról szólnak. "Sajnos a párizsi olimpia számos mozzanata nem a sport felemelő ünnepeként vonul be majd a történelemkönyvekbe, mert amit láttunk, az kisgyermekes anyaként, kereszténydemokrata képviselőként egyszerre elszomorított és mélységesen felháborított" - fogalmazott, hozzátéve: az olimpia megnyitója

Úgy folytatta: elfogadást követelnek azok, akik megalázzák, kigúnyolják a kétezer éves keresztény kultúránkat, amely Európa alapjait teremtette meg. Emberi jogokért kiáltanak azok, akik a kereszténység alapértékeit akarják a porba tiporni - tette fel a kérdést.

PestiSracok facebook image

mondta Juhász Hajnalka.

fogalmazott. A politikus szerint a nyitóelőadás a bizonyíték arra, a genderpropaganda ereje ott tart, hogy a világ legnagyobb sporteseményét is képes befolyásolni. Sőt - folytatta -, a megnyitó mellett a versenyszámokra is hatással van: betiltanak egy szörfdeszkát, amelyen Jézus Krisztus képe szerepelt, aztán egy biológiailag férfi bokszolónak simán engedélyezik, hogy elinduljon a nők mezőnyében.

mondta.

mondta videóüzenetében Juhász Hajnalka.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.