Pesti Srácok

Nem lepődtünk meg – Teljes mellszélességgel beállt Soros György mögé Magyar Péter

null

A nyugati fősodratú média felfedezte magának az új baloldali messiást, és a Washington Post már meg is csinálta a nagyinterjúját Magyar Péterrel, amelyben a Tisza elnevezésű MLM-mozgalom vezetője megint beismerte, hogy hazudott, megint szembe ment a korábbi kijelentéseivel és még Magyarországba is sikerült belerúgnia egy öblöset. Nincs itt semmi újdonság.

Magyar Péter a The Washington Post amerikai lapnak arról panaszkodott, hogy szerinte a magyar állam nem működik, a cikk szerzője pedig arról értekezik, hogy szerinte antiszemita a magyar kormány, alapozta mindezt arra, hogy a kormány elutasítja Soros György nézeteit, nem ért egyet a nemzetállamok megszüntetésével, a migránsok beengedésével és a háborús propagandával, ehelyett fő céljának tekinti Magyarország határainak és a szuverenitásának védelmét – írja az Origo.

A fenti gondolatmenet azért is érdekes, mert néhány hónapja az ATV-nek arra a kérdésre, hogy mit gondol, valóban létezik-e Soros-terv, azt válaszolta: ott volt, amikor 2015-ben Soros György elmondta Brüsszelben azt a tervét, hogy miként adósodjon el az unió, az a koncepció akkor sokaknak ott sem tetszett. Ekkor még úgy nyilatkozott Magyar, hogy szerinte Soros György nem arról híres, hogy filantróp, hanem arról, hogy bedöntött pár országot, pár valutát, Magyarországon pedig meg akarta szerezni az OTP-t.

A magyarországi antiszemitizmus kapcsán pedig érdemes idézni, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi zsidószervezetek elismerik, hogy az Orbán-kormányok időszakában Magyaroszágon ténylegesen zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Az Orbán-kormány többször is egyértelműen kiállt a nemzetközi fórumokon Izrael mellett, és Benjamin Netanjahu kormányfő is elismerően nyilatkozott mindig Magyarországról.

Orbán Balázs sem hagyta szó nélkül a The Washington Post cikkét

– fogalmazott Orbán Balázs a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben. Az Origo teljes összeállítását ITT olvashatják.

Forrás: Origo; Fotó: Hatlaczki Balázs/Pestisrácok

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.