Pesti Srácok

Szijjártó Péter: öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Borac Banja Luka futballmeccs helyszínén

null

Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Borac Banja Luka futballmérkőzés helyszínén csütörtökön Bosznia-Hercegovinában, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a meccs reggelén Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Brüsszelbe, hogy a Ferencváros sorsdöntő mérkőzésen lép pályára a Banja Luka-i stadionban, ahol eldől, hogy a magyar bajnok az Európa Ligában vagy a Konferencia Ligában fogja folytatni "remélhetőleg hosszú menetelését".

Tájékoztatása szerint a csapatot 320 magyar szurkoló a helyszínen fogja támogatni, ennyi jegyet adtak el a vendégszektorba, és a legtöbben autóbusszal, szervezett módon érkeznek majd.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a konzulok reggel 8 órától vannak szolgálatban a határátkelőhelyeken, a hazafelé tartó szurkolókat pedig 23 órától fogják ugyanott segíteni.

Hozzátette: ügyeleti telefonszám működik most is, ezt hívhatják baj esetén: +36 30 387 0636.

Közölte, hogy "a ferencvárosi szurkolók előőrsei már megérkezhettek Banja Lukába, erre enged következtetni az a nagykövetségünkre befutott rendőri jelentés, amely úgy szól, hogy feltételezhetően a mérkőzésre érkezett ferencvárosi szurkolók keveredhettek verekedésbe, valószínűleg a helyi csapat drukkereivel az éjszaka folyamán".

Rámutatott, velük a helyi rendőrség reggel veszi fel a kommunikációt a magyar fél által biztosított tolmács segítségével.

- fogalmazott.

A miniszter ezután érintette a brüsszeli útját is, ahol az európai uniós külügyi tanács informális ülésén vesz részt, amelyen szavai szerint kifejezetten veszélyes javaslatok lesznek napirenden.

- vélekedett.

- húzta alá.

Emellett - mint kiemelte - Josep Borrell azt akarja, hogy még több fegyver menjen Ukrajnába, továbbá az ott lévő nyugati eszközökkel Oroszország mélységi területeire is csapást mérhessen az ukrán haderő, az EU kiképző misszióját pedig még jobban kiterjesszék.

- szögezte le.

- összegzett.

MTI; Fotó: Facebook