Pesti Srácok

Árvízinfó: kezdeményezni fogják a szükségállapot megszüntetését – Nézzék vissza nálunk az operatív törzs szerdai jelentését! (Videó)

A nehezén ugyan túl vagyunk, és bár a tetőzés az ország nagyrészén már megtörtént és elindult a lassú apadás, az árvíz még nem ért teljesen véget. A sajtótájékoztatón Rétvári Bence azonban kijelentette, hogy hétvégére már az ár teljes elvonulása várható. Láng Zsolt arról is beszámolt, hogy hamarosan elkezdődnek a helyreállítási munkálatok, melyek keretében a vízgazdálkodás is átalakításra kerülhet.

A szerdai volt, az idei árvízhelyzet utolsó árvízinfója, mint arról Rétvári Bence beszámolt, az árhullám elhagyta az országot, az utolsó készültségi fokozatokat még szombatig fenn kell tartani, azonban a hétvégére már ezekre sem lesz szükség, érezhetően csökken tehát a készültségi fok.

A katasztrófavédelem még három vármegyében van készenlétben, de hamarosan az ő létszámuk is csökkenni fog. A honvédség jelenleg a lezárt területek őrzésében vesz részt, a vízügyi és közegészségügyi szakemberek pedig fertőtlenítési munkálatokat folytatnak. Mint az államtitkár elmondta, annak köszönhetően, hogy már jóval a tetőzés előtt teljeskörű volt a védekezés, így hatékonyan feltudták venni a harcot az áradással a hatóságok.

A Lajtára vonatkozóan Láng Zsolt elmondta, hogy a védművek még mindig nagy terhelés alatt állnak, de várhatóan itt is mindössze négy napig szükséges fenntartani a jelenlegi fokozott figyelmet. A vízügyi szakember azt is elmondta, hogy kezdeményezni fogják a miniszterelnöknél a szükségállapot megszüntetését, és hamarosan elkezdik a helyreállítási munkálatokat, amint visszavonul a víz.

PestiSracok facebook image

Láng Zsolt azt is elmondta, hogy a tapasztalatok alapján fejlesztési javaslatokat is tesznek, melyek alapján hatékonyabbá tehetik a jövőbeli védekezést. Láng kérdésre azt is elmondta, hogy már vannak tervek az árvízi víztöbblet megtartására, változtatni fognak a vízgazdálkodás stratégiai tervén is, a Vizet a Tájba program keretén belül megfogják újítani a tarolási rendszert is azokon a területeken, ahol erre lehetőség van.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.