Pesti Srácok

Az apadás folyamán végig extrém terhelés alatt állnak a gátak

null

Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.

A közlemény szerint Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még szombaton kiegyenlítődik, mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának nyitását, a győri vízszint tetőzését. A Lajtán folyamatos az apadás, csaknem 40 centimétert csökkent már a vízszint Mosonmagyaróvárnál a péntek reggeli tetőzés óta - tették hozzá. Mint írták, a Duna Budapest fölötti szakaszán a változó intenzitású, de folyamatos apadás ellenére továbbra is fokozott figyelemre van szükség a védekezőktől a töltések mentén a buzgárok, szivárgások, csurgások észlelésére és kivédésére.

-tették hozzá. Kiemelték, hogy a pénteki nap során például Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön az árhullám megbontotta a fóliaborítást, amely veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát. A jelenséget munkatársaik időben észlelték, és megkezdték a szükséges beavatkozást. Az OVF szerint az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, Láng István azonnal a helyszínre érkezett, hogy koordinálja és felügyelje a munkálatokat. A vízügy és a társszervek munkatársai az érintett szakaszon egy speciális munkagéppel, kővel töltött nagyméretű - úgynevezett big-bag - zsákokat beemelve megerősítették az ideiglenes védvonalat.

PestiSracok facebook image

-írták.

-közölte az OVF. A szervezet a közleményben megköszönte mindenkinek a "támogatást, biztatást és törődést", azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a Facebook-ra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, mert azt ezeken keresztül nem tudják kezelni. Azt javasolták, hogy adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot. Hangsúlyozták, hogy az "Árvíz Vonal" telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért - például tetőzések aktuális helye - hívják.

-áll a közleményben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.