Pesti Srácok

Erről is kellene beszélnie Orbán Viktornak Kötcsén

Erről is kellene beszélnie Orbán Viktornak Kötcsén

Szeptember 7-én, szombaton huszonharmadjára rendezik meg a Fidesz zárt körű hagyományos rendezvényét a kötcsei pikniket. Az esemény fővédnöke és főszónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz. Deák Dániel az Indexnek arról nyilatkozott, hogy az esemény idei mottója arra utal, az ukrajnai háború lehet a fő téma, de véleménye szerint olyan kérdésekre is választ kellene adnia saját holdudvara előtt a miniszterelnöknek, mint a kórházi állapotok, a közlekedés helyzete, vagy a Magyar Péter-jelenség.

– mondta az Indexnek a XXI. Század Intézet elemzője.

Deák Dániel hozzátette, a kötcsei piknik címadásából már következtetni lehet rá, hogy a megszokott módon egy komplex külpolitikai helyzetértékelést ad a miniszterelnök, illetve a háború jelen állásáról is elmondja a véleményét, de belpolitikai áttekintés is várható tőle. Véleménye szerint most egy olyan új helyzet van a politikában, amellyel kapcsolatban válaszokat, iránymutatást várnak Orbán Viktortól a Fideszben.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az elemző, aki arról is beszélt, hogy a 2026-os kampányban más lesz a politikai szituáció, illetve a következő másfél évben ennek megfelelően, másként kell majd politizálni. Vélhetően egy vitákkal telibb politikai időszak következik.

Kitért Magyar Péter akcióira, mint például Lázár János találkozóra hívása terepen. Véleménye szerint a jövőben hasonlókra kell felkészülni.

Emlékeztetett, hogy 2010 előtt Orbán Viktor egy kötcsei találkozón vázolta fel először a centrális erőtér elképzelését: vagyis a Fidesz középen van, és tőle jobbra-balra van egy nagyobb ellenzéki tömb, ez a felállás 2018-ig meghatározta a magyar politikát.

– hangsúlyozta Deák Dániel.

Index, Vezető kép: Orbán Viktor érkezése Kötcsére 2023-ban, Orbán Viktor/ Facebook hivatalos oldal

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.