Pesti Srácok

Indonéziába, a világ legnépesebb muszlim országába látogatott Ferenc pápa

null

Ferenc pápa a mindeddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútján kedden megérkezett Indonéziába, utazása első állomására.

A 87 éves katolikus egyházfő több mint 13 órás repülés után szállt le az olasz ITA Airways különgépéről Jakartában, ahol ünnepélyes tiszteletadással fogadták.

Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa több mint 240 millió muzulmán vallású lakosával. Bár a katolikusok az ország lakosságának csak 3 százalékát teszik ki, a szigetországban él a Fülöp-szigetek és Kína után a harmadik legnagyobb keresztény közösség Ázsiában.

Ferenc pápa útjának további állomásain Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba is ellátogat. Joko Widodo indonéz államfő történelmi látogatásnak nevezte a pápa érkezését, és felidézte, hogy a katolikus egyházfő látogatását már régóta tervezik, de a pandémia miatt korábban nem kerülhetett rá sor.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta az elnök. A pápa 45. külföldi látogatásának tíz napja alatt a különböző vallások békés egymás mellett élésére, és a klímaválság elleni fellépésre kívánja ráirányítani a figyelmet. Körútja négy állomása közül csak Kelet-Timorban vannak többségben a magukat katolikusnak valló hívők. Ferenc pápa hajlott korára, és egészségi állapotára való tekintettel utazásain már gyakran ül kerekesszékbe, és egyes külföldi látogatásai között is egyre hosszabb szünetet tart. Az egyházfő legutóbb egy évvel ezelőtt tett nagyobb utazást, amikor Mongóliában járt. Ferenc pápa délkelet-ázsiai és óceániai körútján mintegy 30 ezer kilométert tesz meg repülővel. A tervek szerint szeptember 13-án tér vissza Rómába. Szeptemberben még egy utazás szerepel a programjában: hazatérése után még Luxemburgba és Belgiumba is ellátogat majd.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.