Pesti Srácok

Közvetlenül egy koncert előtt vitték katonának a zenekar technikai stábját

Közvetlenül egy koncert előtt vitték katonának a zenekar technikai stábját

A Hromadske című ukrán lap számolt be arról az esetről, hogy MUR zenekar komplett technikusi stábját elvitte a hadkiegészítő az ungvári koncertjük előtt egy nappal.

A formáció arról számolt be Instagram-oldalán, hogy „a hadkiegészítő mozgósította a csapat teljes technikai személyzetét az ungvári fellépés előtt.

– írták követőiknek.

PestiSracok facebook image

Helyi beszámolók szerint a koncert végül létrejött, de két órával később kezdték, mint előzetesen meghirdették.

A zenekar később arról is tájékoztatta az érdeklődőket, hogy az 5 fős technikai stábjuk becsülettel teljesíti kötelességét, a kiképzésen vesznek részt a központban”.

Bejegyzésüket azzal zárták, köszönik mindenkinek a támogatást, a társulat folytatja a turnét, „mert az előadás éppen arról szól, hogy a történelem ismétli önmagát, és megmagyarázza, miért kell megerősíteni az ellenség elleni harcot”.

A kárpátaljai regionális hadkiegészítő a történtekkel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a MUR által terjesztett információk nem felelnek meg a valóságnak.

A katonaság szerint egy nappal a koncert előtt, szeptember 17-én egy másik településen a szóban forgó fiatal férfiaknak nem volt joguk a mozgósítás keretében halasztást kérni a sorozás alól.

Mandiner; Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.