Pesti Srácok

A közel-keleti helyzetről tárgyalt az orosz és a török elnök

null

A közel-keleti helyzetről folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a vezetők megelégedéssel nyilatkoztak az orosz-török kapcsolatok konstruktív jellegéről, és kifejezték készségüket a további szoros együttműködésre. Megvitattak több aktuális kétoldalú és nemzetközi témát, köztük a közel-keleti helyzet veszélyes alakulását. Az elnökök megerősítették, hogy az október 22-24-én megtartandó kazanyi BRICS-csúcstalálkozón kétoldalú különtalálkozót is tartanak majd. Erdogan felköszöntötte orosz hivatali partnerét születésnapja alkalmából.

Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó hétfőn bejelentette, hogy Putyin a péntekre tervezett türkmenisztáni munkalátogatása során Maszúd Peszeskján iráni elnökkel is találkozik. "Ez a találkozó nagy jelentőséggel bír mind a kétoldalú kérdések, mind pedig természetesen a Közel-Keleten élesen kiéleződött helyzet megvitatása szempontjából" - mondta Usakov. Peszeskján a múlt hétfőn Teheránban fogadta Mihail Misusztyin orosz kormányfőt.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.