Pesti Srácok

Az Alapjogokért Központ szerint most van veszélyben a jogállam Lengyelországban

Az Alapjogokért Központ szerint most van veszélyben a jogállam Lengyelországban

Az Alapjogokért Központ szerint most van veszélyben a jogállam Lengyelországban, az intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében foglalta össze a Donald Tusk vezette balliberális kormány tíz "legdurvább jogsértését".

Azt írták: egy évvel a legutóbbi lengyel parlamenti választást követően az Alapjogokért Központ megvizsgálta és összegyűjtötte a "top 10" legsúlyosabb lengyelországi esetet, melyek a Donald Tusk vezette kormány jogállamiságot leépítő magatartását igazolják.

Ezek alapján látható, hogy a tavaly alakult balliberális-globalista lengyel kabinet - elődjével ellentétben - rendszerszinten sérti az alapvető jogokat, a demokráciát és a lengyel alkotmányos berendezkedést, azaz a sokat emlegetett jogállamiság valódi leépülését idézte elő - állapították meg.

A jogállamiság ugyanis - tették hozzá - legbenső tartalmában azt jelenti, hogy az állami szervek a belső jogszabályokhoz, legfőképpen nemzeti alkotmányukhoz kötötten működnek, és jelen esetben éppen ennek hiányával szembesülnek a lengyel polgárok.

PestiSracok facebook image

Annak ellenére, hogy teljesen nyilvánvaló jogsértésekről van szó Lengyelországban, az Európai Unió intézményei a tőle megszokott kettős mércét alkalmazva nem reagáltak ezekre. Sőt, a korábban a jogállamiságra hivatkozva felfüggesztett uniós források kifizetését is megkezdték, bár a Tusk-kabinet e döntés meghozataláig csak ígéreteket tett a Brüsszel által kért intézkedésekkel kapcsolatban - hangsúlyozták.

Miközben tehát a jobboldali lengyel kormány ideje alatt az EU vezetői olyan esetekben is jogsértésre hivatkoztak, ahol erre nem volt alapjuk, a balliberális kormány részéről puszta ígéreteket is elegendőnek tartottak, és nem is foglalkoztak az azóta elkövetett súlyos jogsértésekkel. Ez is azt igazolja, hogy mind a jelenlegi lengyel kormány, mind az EU a "jogállamiságot" csupán politikai szlogenként értelmezi és a szuverenitás aláásására használja fel, ha érdekei éppen úgy kívánják - részletezték.

Az Alapjogokért Központ kutatása mindezekkel összefüggésben felsorolta, hogy a Tusk-kabinet például szisztematikus támadást indított ellenzéki képviselők és egyházi személyek ellen politikai meggyőződésük miatt, tudatosan építi le a hatalommegosztási rendszert, megsérti az igazságszolgáltatás törvényes garanciáit és korlátozza a gyülekezési szabadságot. Kiemelkedő súlyú jogsértés többi között - írták -, hogy jogellenesen tartóztattak le ellenzéki képviselőket, politikai hűségteszt alá vetik a bírákat vagy formáljogi szabályokat is megsértve váltották le az államügyészt és szó szerint fegyverrel foglalták el a közmédiát.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a jelentésükben bemutatott esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik: mellettük több más, az anyagban csak említésszerűen felhozott ügy "roncsolja a demokrácia szövetét" Varsóban.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.