Pesti Srácok

Jogerősen elítélték Fekete-Győr Andrást, megfoszthatják parlamenti mandátumától is

null

Hat évvel az úgynevezett túlóratörvény miatti tüntetések után, most született meg a végső ítélet Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke ügyében. A politikust csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában elsőfokon felmentették, másodfokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott, csütörtökön viszont már jogerős ítéletet hoztak az ügyben, két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Momentum korábbi elnöke.

Az elsőrendű vádlottat, Szarvas Koppány Bendegúzt három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság csoportosan, elkövetett hivatalos személy elleni erőszakért.

Fekete-Győr Andrást hat évvel az eljárás megkezdése után egy év szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették. A Fővárosi Ítélőtábla a vizsgálat során megállapította, hogy az első és a másodfokú bíróság sem követett el szabálysértést, azonban a elsőfokú bírálat döntése nem volt megalapozott, ugyanis a tényállás megállapítása nem volt bizonyított.

Az elsőrendű vádlott elkövette a hivatalos elleni erőszak bűntettének magatartását, azonban a másodrendű vádlott cselekedeteiből hiányzott az erőszak, de így is azt állapították meg, hogy Fekete-Győr András cselekedetei is kimerítette a hivatalos elleni erőszak bűntettének magatartását, mert a büntetőjog nem határozza meg az erőszak fogalmát, így azt minden tényállásnál külön kell vizsgálni.

PestiSracok facebook image

(Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még