Pesti Srácok

Kövér László: Wittner Mária a magyar jellem nagyasszonya volt

null

Wittner Mária a magyar jellem nagyasszonya volt, aki soha nem első, hanem mindig önmaga akart lenni, soha nem önmagáért, hanem az Istenben és hazában hívő magyar társaiért - hangoztatta Kövér László szombaton Marosvásárhelyen, az '56-os szabadságharcos előtt tisztelgő megemlékezésen.

A házelnök kifejtette: Erdély egykori nagyasszonyai - akik erkölcsi tekintélyükkel és példamutatásukkal vívták ki ezt a címet - többnyire fejedelmek feleségei voltak, a budapesti születésű, árvaházban nevelkedett Wittner Mária azonban csak nyomort és kiszolgáltatottságot kapott a kommunizmus által rabul ejtett hazájától, mégis, 1956-ban szívét és lelkét adta hazája szabadságáért.

Kövér László kiemelte: az '56-os magyar hősöket a szabadságvágy éltette és késztette kitartásra, akkor is, amikor 1956. november 4-én a Szovjetunió több harckocsival támadt Magyarországra, mint 1939-ben Hitler Lengyelországra.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá a házelnök.

Felidézte: a barikádokon harcoló és megsebesülő Wittner Máriát 1958-ban halálra ítélték, kétszáz napon át várta a siralomházban a halált, végül nincstelenként, és kitaszítottként, de túlélte a kommunizmust.

Nem született szabadságharcosnak, szabadságharcossá a kommunisták tették. És nem készült politikusnak sem, a rendszerváltoztatás igazságtalanságai tették őt azzá - állapította meg Kövér László.

- idézte fel a házelnök.

Beszédében Kövér László az 1956-os magyar szabadságharccal szolidaritást vállaló, szervezkedni próbáló erdélyi mártírokról, meghurcoltakról is megemlékezett, akik szintén áldozatukkal bizonyították, milyen "nagy dolog a szabadság azoknak, akik azt nem örökségként kapták".

- hangsúlyozta a megemlékezésen az Országgyűlés elnöke.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában szombaton megnyitották az '56-os szabadságharcosnak szentelt vándorkiállítást, a szervező Patrióták egyesület pedig itt mutatta be Wittner Mária előtt tisztelgő "A zászlót vinni kell" című, frissen kiadott emlékkötetet.

A két éve elhunyt '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője emlékét idéző utazó tárlat október 31-ig tekinthető meg Marosvásárhelyen.

MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.