Pesti Srácok

Szijjártó Péter: komoly kritikák kereszttüzébe került a Béke Barátai csoport az EU-s külügyi tanácsban

Szijjártó Péter: komoly kritikák kereszttüzébe került a Béke Barátai csoport az EU-s külügyi tanácsban

Komoly bírálatok kereszttüzébe került a Béke Barátai nevű ENSZ-országcsoport létrehozása az európai uniós külügyi tanács ülésén, Magyarország azonban továbbra is erősen támogatja a kezdeményezést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a találkozó résztvevői részéről komoly kritikák kereszttüzébe került a Béke Barátai csoport létrehozása.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Majd leszögezte, hogy Magyarország továbbra is határozottan támogatja a csoport létrehozását az ENSZ-ben, és készen áll a közös munkában való részvételre.

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ismét erős volt a nyomás, hogy az Európai Békekeretből fizessenek ki hatmilliárd eurót az Ukrajnába fegyvereket szállító tagállamoknak.

- húzta alá.

Valamint kifejtette, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője előállt egy javaslattal, amelynek értelmében mindezt önkéntes alapokra helyeznék. Ezt üdvözölte, és leszögezte, hogy Magyarország rég szorgalmazza, hogy senkit ne akarjanak olyan döntésbe belekényszeríteni, amiben nem akar részt venni.

- fogalmazott.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.