Pesti Srácok

V. Naszályi Márta még az utolsó pillanatban kitömte az önkormányzat pénzéből közvetlen munkatársait, levelezéseiket pedig töröltette

V. Naszályi Márta még az utolsó pillanatban kitömte az önkormányzat pénzéből közvetlen munkatársait, levelezéseiket pedig töröltette

Botrányos kifizetésekre és adattörlésre is fény derült az I. kerületi önkormányzatnál: a távozó polgármester, V. Naszályi Márta utasítására az október elsejei átadás-átvételt megelőző napokban 71 millió forintot csoportosítottak át közvetlen munkatársainak, továbbá a jegyző utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit töröljék - mondta Böröcz László (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte, hogy feljelentést tesznek az ügyben.

A kormánypárti politikus elmondta, hogy október elsején az átadás-átvételi dokumentumokból nagyjából semmit nem lehetett megtudni, de utána kiderült, hogy 71 millió forintot csoportosítottak át szeptember 25-én délután V. Naszályi Márta utasítására (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület) az ő közvetlen munkatársainak és körének, akik egyébként felmondtak.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Böröcz László ismertetése szerint a dokumentumból az derült ki, hogy a 71 millió forint nagy részét jutalomként osztották szét azon munkatársak között, akik alig dolgoztak az önkormányzatnál másfél-két éve. Czukkerné Pintér Erzsébet jegyző másfél évet dolgozott, és ezalatt a fizetésén felül 13 havi jutalmat, körülbelül 25 millió forintot vitt haza. Az említett szeptemberi kifizetés nyolc havi jutalomról rendelkezett a jegyző részére - mondta.

A polgármester közölte: két év alatt V. Naszályi Márta közvetlen köre, a fizetésükön felül közel 140 millió forintot vettek fel különböző jogcímeken.

- fogalmazott.

Böröcz László példaként említette, hogy voltak olyan irodavezetők, akik 2023 tavaszán jöttek az önkormányzathoz, és hat-hat havi jutalommal távoztak szeptember végén. Így 10-15 millió forintot vettek fel az elmúlt másfél évben a fizetéseken kívül.

Eltüntetik a nyomokat

Kitért arra is, hogy a jegyző szeptember 24-én megváltoztatta az informatikai belső szabályzatot, majd 25-én írásban utasította az önkormányzat informatikusát, hogy törölje az összes biztonsági mentést a levelezésekről. Ez egyébként csak részben történt meg, mert másnap - miután a jegyző a felmentési idejét töltötte - az utasítást felülbírálta az aljegyző. Ennek ellenére így is 12-13 volt dolgozó szeptemberi hivatalos levelezései hiányosak - mondta Böröcz László.

Elmondta, bizonyíték van arra is, hogy a jegyző visszadátumozott és visszadátumoztatott közokiratokat, amelynek alapján a szóban forgó kifizetéseket megtörténtek.

Böröcz László közölte: az elhangzottak ügyében az információkat a jogászaik most is gyűjtik, és várhatóan a jövő héten feljelentést tesznek.

Forrás: MTI, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.