Pesti Srácok

Választások lesznek Moldovában, szóval megint mindenki Putyintól retteg

null

Nagy a tét a vasárnapi voksoláson: Moldova választópolgárai új elnököt választanak, és az ezzel egy időben megrendezésre kerülő népszavazáson dönthetnek arról, hogy hazájuk megkezdje-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Vagyis Moldova válaszúthoz érkezett: vagy a nyugati orientációt választja, vagy kelet felé indul el, az orosz befolyási övezet része lesz.

írja a Politico.

Az uniós lap szerint válaszul a Biden-kormányzat szintén jelentős mennyiségű anyagi és technológiai támogatást nyújtott a moldovai kormány számára, hogy ezeket a befolyásolási kísérleteket semlegesítse.

PestiSracok facebook image

Cristina Geraszimov, Moldova miniszterelnök-helyettese és uniós integrációért felelős vezetője csütörtökön azt nyilatkozta a Politico-nak, hogy Oroszország a választások befolyásolásának „klasszikus hibrid eszköztárát vetette be, de a mértéke példátlan volt”.

A közösségi médiában felerősödött dezinformációs kampány mellett (elsősorban Telegram-oldalakon terjed az oroszpárti hírdöping) a politikus szerint az oroszok kibertámadásokat indítottak olyan moldovai közintézmények ellen, mint a posta vagy a repülőtér, nagyüzemben megy a szavazatvásárlás, az oroszok által lefizetett helyi politikusok, pártok folyamatosan azért akcióznak, hogy aláássák a szavazás legitimitását.

Az amerikai szolgálatok azzal vádolják Moszkvát, hogy dollármilliókkal támogatja az oroszbarát és EU-ellenes politikai erőket, különösen Ilan Short, egy a hazájában pénzügyi bűncselekményeiként körözött, jelenleg Oroszországban élő, volt oroszbarát moldovai politikust hibáztatják, amiért olyan orosz támogatásokat gereblyézett össze, amelyekkel moldovai szavazókat fizetnek le, hogy az EU-csatlakozás ellen szavazzanak. A Politico információ szerint Shor több mint

15 millió dollárnyi orosz forrást segített tisztára mosni, amelyet szeptemberben mintegy 130 ezer szavazó megvesztegetésére költöttek.

Mivel a szavazatvásárlás volumene ennél bizonyosan nagyobb lehet, a 2,4 millió lakos nem elhanyagolható részét el tudták érni, ami ilyen mennyiségben trendváltó, egy választás kimenetelét is befolyásoló hatás lehet.

írja a The Guardian.

Az amerikai elítéléshez csatlakozott az EU és a NATO is: az Európai Tanács Főtitkársága csütörtökön elmarasztalta Oroszországot, amiért erőfeszítéseket tesz a moldovai belügyekbe való beavatkozásra, a ”demokratikus választások aláásására”, míg a NATO szóvivője megerősítette, hogy aktívan támogatja Moldovát a dezinformációs támadás kivédésében.

Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru