Pesti Srácok

Emlékezzünk c. rovatunk következik: Pulai András "könnyű demokrata futamot" jósolt Trump ellen (VIDEÓ)

A Publicus Intézet stratégiai igazgatója tavaly még Biden jelölésével is biztos volt benne, hogy a Demokrata Párt sima győzelmet arat majd. Hát nem pont ez történt.

- mondta Pulai András az ATV műsorában még 2023 augusztusában.

Úgy tűnik nem jött be ezúttal (sem) Pulai számítása, ugyanis épp annak ellenkezője történt, amit jósolt, a sima győzelmet ugyanis Donald Trump húzta be, ráadásul elég látványosan.

PestiSracok facebook image

Halkan jegyezzük amúgy meg, hogy az október 23-ai események másnapján, csütörtök reggel a Pulai András által vezetett Publicus Intézet is közzétett egy kutatást, amely a Partizán által körbe ünnepelt kutatáshoz hasonlóan, szintén azt mutatta ki, hogy a Tisza Párt megelőzi a Fideszt. A Publicus egyik legfrissebb mérése szerint ugyanis a Tisza Párt 39, a Fidesz pedig 37 százalékon áll a biztos pártválasztók között. Visszatekintve Pulaiék korábbi bakijaira, ez az eredmény meglehetősen biztató a kormánypártok hívei számára, hiszen a papírforma szerint mindig az általuk mértek ellenkezője jön be, ahogyan ez most Amerikában is így történt.

Ciki.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.