Pesti Srácok

Magyar Péter félelmetesen nagy arccal és egy szétphotoshoppolt képpel közölte, hogy ő is tárgyal európai vezetőkkel

null

Miután Orbán Viktor ma megnyitotta az Európai Politikai Közösség (EPK) csúcstalálkozóját Budapesten, ahová 47 ország állam-, illetve kormányfője kapott meghívást, ezzel pedig egyértelműen Budapestre irányult a világ figyelme, az önimádó messiásjelölt is megvillantotta magát. A Tisza Párt elnöke Facebook posztban jelentette be, hogy ő maga is tárgyalásokra készül európai vezetőkkel.

jelentette be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

PestiSracok facebook image

A Tisza Párt sajtóosztálya arról, hogy Magyar Péter kikkel és hol egyeztet majd, a Telexszel azt közölte: a diszkréció miatt előre nem közölhetnek részleteket a találkozókról, de utólag majd tájékoztatják a nyilvánosságot. Az Index szerint azonban a találkozóknak köze lehet a Medián legfrissebb kutatásához, mely alapján a Tisza Párt először lett minden viszonylatban a legnépszerűbb politikai erő Magyarországon. Az eredmények alapján, amennyiben most vasárnap lennének a választások, a Tisza Párt hét százalékot verne rá a régóta legyőzhetetlennek hitt Fideszre. Ilyen viszonyok között tárgyalhat Magyar Péter Európa vezetőivel - véli a portál.

A magát már hivatalosan is az ellenzék vezetőjének aposztrofáló Magyar arca tehát nem lett kisebb, és úgy tűnik, hogy bár nem ma képzeli el először magát az ellenzék vezetőjének, a hírek szerint ma tesznek először mások úgy, mintha hinnének is neki.

(Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.