európai politikai közösség
Savanyú a szőlő - nem könnyű most brüsszelitának lenni
Mondhatnánk, hogy még mindig az amerikai választás eredményétől hangos a világsajtó (és az internet), de ez nem teljesen fedi a valóságot. A hang, amit azóta is hallunk, nem más, mint a Demokrata Párt által kézivezérelt világelit nyöszörgése. Véletlen egybeesés, hogy a brüsszeli elit most pont Budapesten tartózkodik, mégpedig a magát mindenkitől is "elszigetelő" Orbán Viktor meghívására, így az ő jajveszékelésük egy picivel jobban hallatszik. Ursula von der Leyen például az elsők között sírt fel, amikor kiderült: Orbán lehet a híd Brüsszel és Washington között a következő négy évben.Magyar Péter félelmetesen nagy arccal és egy szétphotoshoppolt képpel közölte, hogy ő is tárgyal európai vezetőkkel
Miután Orbán Viktor ma megnyitotta az Európai Politikai Közösség (EPK) csúcstalálkozóját Budapesten, ahová 47 ország állam-, illetve kormányfője kapott meghívást, ezzel pedig egyértelműen Budapestre irányult a világ figyelme, az önimádó messiásjelölt is megvillantotta magát. A Tisza Párt elnöke Facebook posztban jelentette be, hogy ő maga is tárgyalásokra készül európai vezetőkkel.Szijjártó Péter: Európa több és nagyobb, mint az Európai Unió (videó!)
Európa több és nagyobb, mint az Európai Unió, ezért az integráció felgyorsítására, az együttműködések szorosabbra fűzésére van szükség, mert ezek hiányán a kontinens sokat veszíthet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Jobban jár, ha péntek estig elkerüli autóval Budapestet, Orbán Viktor meglepetésre készül a Puskás Arénában (kereshető térképpel)
Ma már érkeznek delegációk a budapesti két napos diplomáciai csúcsra. Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye, az Európai Politikai Közösség (EPK) csütörtöki csúcstalálkozója, amelyen az európai országok állam- vagy kormányfője többsége részt vesz. A csúcstalálkozóra meghívták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, az még nem dőlt el, hogy el is jön, vagy valaki képviseli majd. Ez utóbbira van egyelőre esély.A két napos diplomáciai csúcs második, pénteki napjára az uniós tagállamokból maradnak az Európai Tanács informális ülésére.Kiderült, mikor lesz az Európai Politikai Közösség magyarországi találkozója
Nyilvánosságra hozták az Európai Politikai Közösség magyarországi találkozójának dátumát. A bejelentés szerint Orbán Viktor novemberben fogja fogadni az európai vezetőket hazánkban."Washington mögöttem áll" – Zelenszkij elvitte a show-t a spanyol csúcstalálkozón
Bár az utolsó pillanatig kérdéses volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvétele a csütörtökön kezdődő, az Európai Politikai Közösséget (EPC) alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóján, mégis elsőként szólalhatott fel. A csúcstalálkozón egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az USA teljes támogatását élvezi. Bizodalmát fejezte ki, hogy a legutóbbi amerikai fejlemények, amelyek az Ukrajnát segítő támogatások visszafogására utalnak, csak egy "politikai viharnak" tekinthetők, és az amerikai segítség folytatódik. Az esemény első napján tárgyaltak az örmény–azeri konfliktusról is, bár egyes érintett országok távol maradtak a csúcstalálkozótól.Orbán Viktor két napig Spanyolországban tárgyal Európa vezetőivel
A spanyolországi Granadába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, ahol csütörtökön az Európai Politikai Közösség (EPC) harmadik csúcstalálkozóját rendezik meg – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában
Volodimir Zelenszkij az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójára érkezett csütörtök reggel. Az ukrán elnök 46 másik ország vezetőjével egyebek között az Oroszország indította ukrajnai háború fejleményeit vitatja meg.Ajánljuk még