Pesti Srácok

Vajon fog gratulálni Trumpnak az orosz elnök? – a Kreml szóvivője elmondta

Vajon fog gratulálni Trumpnak az orosz elnök? – a Kreml szóvivője elmondta

Nem világos, hogy gratulálni fog-e Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson bejelentett győzelméhez, az Egyesült Államok egy barátságtalan ország - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.

Putyin egyébként csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán fel fog szólalni, és kérdésekre is válaszol majd, így várhatóan ki fogja fejteni álláspontját az amerikai elnökválasztásról. Az amerikai-orosz kapcsolatokról szólva Peszkov azt mondta, hogy ezek most "történelmi mélyponton" vannak, és jövőjük a következő amerikai vezetéstől függ. Hangsúlyozta, hogy Putyin továbbra is kész a konstruktív párbeszédre az Egyesült Államokkal, ám a jelenlegi amerikai kormányzat ezzel ellentétes álláspontot képvisel.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy vajon a Kreml szerint Trump a közeljövőben felhívhatja-e Putyint az ukrajnai rendezés ügyében, és hogy az orosz elnök fogadja-e a hívást, a szóvivő így válaszolt:

Ezt talán nem tőlünk kellene megkérdezni. Még egyszer megismétlem és emlékeztetem önöket Putyin szavaira, melyek szerint nyitott a kapcsolatfelvételekre, a párbeszédre. De ez a mi álláspontunk, ez következetes, ez jól ismert a világban. Várjuk meg a konkrét tetteket.

Megjegyezte, hogy az ukrajnai konfliktust nem lehet egy éjszaka alatt lezárni. Peszkov az orosz politikusoknak a Trump győzelmére adott optimista reakcióját azzal magyarázta, hogy a politikus, noha Oroszországgal kapcsolatban kemény kijelentéseket is tett a kampány során, hangot adott béketörekvéseinek is, és arról szólt, hogy "meg akarja szakítani ezt a spirált és totális politikát, amelynek célja a régi háborúk folytatása és új háborúk kirobbantása".

Kilátásba helyezte, hogy Oroszország a tettei alapján fogja megítélni az új amerikai kormányzatot. A szóvivő visszautasította a vádakat, amelyek szerint Oroszország megpróbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztást.

- mondta Peszkov.

A szóvivő amerikai belügynek nevezte a választások kimenetelét. Azokat az állításokat kommentálva, amelyek szerint orosz domainekről amerikai szavazóhelyiségek felrobbantásával fenyegetőztek, a szóvivő kijelentette: "Nem ismerjük a részleteket, nem a mi dolgunk a szavazóhelyiségek biztonságának szavatolása. Önök tudják, milyen gyakran érkeznek különböző orosz intézményekbe bombafenyegetésről szóló hívások. És ezek mind külföldről, külföldi domainekről érkeznek".

Marija Zaharova külügyi szóvivő a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Trumpnak a konfliktusok megszüntetésének szükségességéről tett kijelentését konkrét lépésekkel kell alátámasztania. Méltatta, hogy a politikus a győzelmét bejelentve elismerte, hogy Amerikának elsőként a saját problémáinak megoldásával kellene foglalkoznia.

A Sputnik rádiónak Zaharova kijelentette, hogy Oroszország az amerikai elnökválasztás után is a saját célkitűzéseinek megfelelően fog haladni, az Egyesült Államok meg csak igyekezzen utolérni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazást számos törvénytelenség kísérte, az amerikai választási rendszert pedig problémákkal teli archaizmusnak nevezte. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerdai Telegram-bejegyzésében úgy vélekedett, Oroszország szempontjából hasznos, hogy Trump nem szeret pénzt költeni a "tányérnyalókra", amelyek közé Ukrajna is tartozik.Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.