Pesti Srácok

Valami nagyon furcsa dolog történik Kijevben: sorra zárnak be a nagykövetségek

null

Valami nagyra készülnek a mai nap folyamán a nagyhatalmak. Annyi szinte biztos, hogy Kijevet ma támadás fogja érni, hiszen a nagykövetségek sorban zárják be kapuikat, de hogy pontosan mi várható, azt még senki sem tudja.

Egymás után jelentette be az amerikai, a spanyol és az olasz nagykövetség is, hogy bezárják a kapuikat Kijevben, mert november 20-án komoly támadásra számítanak az ukrán főváros ellen.

Azt hogy pontosan milyen támadástól is tartanak a nagyhatalmak nem közölték, vannak azonban a bejelentéseknek és a megfogalmazásnak érdekes szempontjai. Egyrészt, az oroszok eddig fokozottan vigyáztak arra, hogy a nagykövetségekben ne tegyenek kárt. Ennek kapcsán Moszkva azért is óvatos, mert a propagandájuk fontos részét képezi, hogy Belgrád NATO-bombázása során megsemmisült a városban a kínai nagykövetség.

Orosz szemszögből tehát fontos, hogy a nagy ellenséggel szemben önmagukat "civilizált" támadóként tüntették fel, akik nem bombáznak le egy várost tekintet nélkül arra, hogy mit semmisít meg egy esetleges járulékos csapás (igen, tudjuk, közben célzottan gyerekkórházakat támadnak, mert gonoszak). Van azonban a bejelentésekben egy másik visszatérő kitétel, nézzük példaként az amerikaiakat:

PestiSracok facebook image

Talán elsőre nem tűnik fel, azonban ha ismerjük a hasonló bejelentések során használatos eljárást, akkor tudjuk, hogy annak egyik fontos pontja, hogy a felhívás során a veszélyeztetett térség azonnali elhagyására szólítják fel az állampolgárokat.

A három nagykövetség bejelentésében azonban nem ez szerepel, hanem az, hogy légiriadó esetén helyben vonuljanak védőhelyre. Ezt azért érdemes kiemelni, mert nagy valószínűséggel arra utal, hogy nem tudják, azok, akikhez a felszólítás szól idejében el tudják-e hagyni a fenyegetett területet.

Oroszország pedig most frissítette a nukleáris doktrínáját, csak hogy egy kicsit fokozzuk a pánikkeltést...

Fotó: Telegram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.