Pesti Srácok

A fejlett Nyugat: Csatlakozott az Iszlám Államhoz, majd rabszolgát tartott a "holland" nő Amszterdamban

A fejlett Nyugat: Csatlakozott az Iszlám Államhoz, majd rabszolgát tartott a "holland" nő Amszterdamban

Rabszolgatartás vádjában bűnösnek találtak és tíz év börtönbüntetésre ítéltek szerdán Hágában egy holland állampolgárságú nőt, aki tíz évvel ezelőtt csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, később pedig rabszolgaként kihasznált egy jazídi nőt. Ez az első alkalom, hogy Hollandiában - az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába tartozó - rabszolgatartás miatt ítélnek el valakit.

A vád szerint -amelyből az NlTimes című holland híportál idézett - Hasna A. 2015-ben utazott Szíriába akkor négyéves, fogyatékossággal élő kisfiával, nem sokkal később pedig férjhez ment egy dzsihadistához, akinek több gyermeket szült. A bíróság a 33 éves nőt bűnösnek találta abban is, hogy Szíria harcok sújtotta területére vitte a kisfiát, akit így súlyos veszélyeknek tett ki.

Hasna A.-t 2022-ben a holland kormány - több más nőtársával és gyermekeikkel - hazaszállította, Hollandiában azonban őrizetbe vették.

Két, a terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területen fogva tartott jazídi nő a hágai tárgyaláson azt vallotta, hogy Hasna A. rabszolgaként tartotta őket, és azt követelte tőlük, hogy háztartási munkákat végezzenek és ellássák a fogyatékkal élő kisfiát.

PestiSracok facebook image

A bíróság végül csak az egyikük rabszolgaságban tartásáért ítélte el Hasna A.-t, a másik esetében ugyanis nem talált erre elég bizonyítékot.

- olvasható az ítéletben.

Hasna A. a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, és tagadta azt a vádpontot is, amely szerint tudomása lett volna a nők megerőszakolásáról.

Az Iszlám Állam fegyveresei 2014-ben elfoglalták a jazídi kisebbség által lakott, észak-iraki Szindzsár tartományt. Az azóta népirtásként elismert tragikus események eredményeképpen, ENSZ-adatok szerint legkevesebb 5000 embert legyilkoltak, több ezer civilt pedig elhurcoltak otthonaikból, majd a férfiakat megölték, a nők többségét szexrabszolgaságra kényszerítették, míg a fiatal fiúkat a terrorszervezet kiképzőtáboraiba vitték.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.