Pesti Srácok

Orbán Viktor: visszatérnek a békeévek, és megint lesznek nagy gazdasági sikereink

Orbán Viktor: visszatérnek a békeévek, és megint lesznek nagy gazdasági sikereink

A háború három éve után Magyarország 2025-ben repülőrajttal fog indulni, a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, az országnak pedig ismét nagy gazdasági sikerei lesznek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a lap keddi számában megjelent évértékelő interjújában.

A kormányfő az interjúban kifejtette, könnyű évek nincsenek a politikában, de "ilyen rosszul még nem álltak a csillagok az égen", az elmúlt négy év volt a legnehezebb időszak, amióta a rendszerváltás óta részt vesz a politikai életben. Elmondta, ilyen balszerencsés időszakot még nem tapasztalt, mivel a világ nyugati felén több "életidegen, veszélyes eszméknek hódoló, országaikat megvédeni képtelen" vezető van egyidőben hatalomban.

– sorolta a miniszterelnök, megjegyezve, ekkor kezdődött el egy "erőnket meghaladó" konfliktus Oroszországgal is. A kormányfő Donald Trump visszatérésével kapcsolatban utalt arra, egy egészséges gondolkodású ország külpolitikájának az a célja, hogy barátokat gyűjtsön, azaz legyen minél több olyan ország a világon, amely érdekelt a magyarok sikerében.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor az amerikai elnök mellett a kínai, a török, az izraeli és az orosz elnököt partnerként, illetve barátként említve hangsúlyozta, ezekből a barátságokból minden magyar embernek kézzelfogható előnye kell származzon. A magyarok jelentősen profitálnak majd abból, hogy lesz egy fair vízumrendszer és kettős adóztatást kizáró egyezmény Magyarország és az Egyesült Államok között, és erőteljes amerikai tőkebefektetések érkeznek majd Magyarországra – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, emellett a világ biztonságosabb lesz, közeledünk a béke felé, "talán el is érjük". Az európai politikával kapcsolatban a kormányfő az interjúban leszögezte, a kommunizmus bukása után a nyugati világban újfajta politikai küzdelem zajlik, a liberálisok nemzetközi világkormányzást és progresszív világrendet építenek, a velük szemben fellépő patrióták pedig ragaszkodnak a nemzetek alapján szervezett világrendhez.

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor szerint Donald Trump győzelmével ugyan megerősödtek az európai patrióták, de nem kerültek többségbe, ezért "a küzdelem folytatódik", amelyben együttműködést szeretnének kialakítani az európai konzervatívokkal és világossá akarják tenni az Európai Néppárt tagpártjai számára, hogy "az igazi kereszténydemokrata jobboldal és hagyomány a patriótáknál van és nem náluk."

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, ennek végrehajtása néhány évet igénybe fog venni. A magyar uniós elnökségről szólva Orbán Viktor elmondta, a magyar elnökségre sokáig emlékeznek majd, mivel ez volt az, amely békemissziót indított, kibővítette a schengeni térséget, előrevitte a balkáni integrációt, egyetértést hozott létre az agrárminiszterek között, illetve – a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadásával – sikerült megegyezést elérnie az európai gazdaság megmentésének forgatókönyvében is. A hazai gazdaság állapotát említve a miniszterelnök elmondta, Magyarország kibekkelte a háború három évét, "próbáltunk a kanyarban előzni", és még a háborús helyzetet is valamennyire a javunkra fordítani, de ez Európában senkinek sem sikerült.

A kormányfő ugyanakkor komoly teljesítménynek nevezte, hogy Magyarország nem süllyedt vissza, és nem került olyan állapotba a versenyképesség szempontjából, mint a legtöbb európai gazdaság.

– jelentette ki. Leszögezte, a háború 2025-ben véget ér, "vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül." Orbán Viktor az interjúban a magyar belpolitikára kitérve elmondta, az jó az országnak, ha a politikai viták tényekről és fontos dolgokról szólnak, lehetőleg intelligens módon és megoldásokat felkínálva, viszont ha az "agresszív hőbörgés" válik uralkodóvá, amit most az új ellenzéki stratégia hozott magával, az biztosan nem jó.

– fogalmazott, megjegyezve, Magyarországnak az uniós tagságát meg kell őriznie és Brüsszellel is keresni kell az együttműködést, de nem szabad Brüsszel útján haladnia. Hozzátette, hogy a brüsszeli bürokrácia nagy és erős, sok pénz és eszköz fölött rendelkezik, aki eltér az irányvonaluktól, annak folyamatosan harcolnia kell a szuverenitásáért, Magyarország pedig ezt teszi.

– jelentette ki a kormányfő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.