Pesti Srácok

A MOL vezérigazgatója elárulta, hogy mi kell az alacsony gázárakhoz

A MOL vezérigazgatója elárulta, hogy mi kell az alacsony gázárakhoz

Hernádi Zsolt a Mandineren megjelent írásában vázolta a jelenlegi piaci helyzetet, elmondta, hogy mi szükséges ahhoz, hogy visszatérjenek az alacsony árak, valamint elárulta, hogy miért van "téves" pályán az unió vezetése.

Trump már az első napjaiban meghozott döntései világosság tették, hogy "amerikai olajipar felpörgetése, a klímapolitika újragondolása és a megújuló energiaforrások visszaszorítása mellett azt is jelenti, hogy jönni fog az amerikai cucc" – nem is kevés - írja Hernádi. Az olajvállalat vezérigazgatója szerint egy régóta zajló folyamat felgyorsítására kell felkészülnünk a „vissza, kettes, padlógáz” jegyében. Merthogy - mint írja - évek óta az a trend, hogy emelkedik az amerikai olaj és főleg a cseppfolyósított gáz részaránya a világ energiamixében. Az áru elsődleges felvevőpiaca pedig az Atlanti-óceán innenső partja. A háború kitörése óta Európa az Egyesült Államok legnagyobb lng-vásárlója lett, a járvány előtt a kontinensre érkező cseppfolyós földgáz 21 százaléka származott az USA-ból, a múlt évben már a 48 százaléka. Láthatóan kiszorul az eddig piacvezető energiahordozó, az orosz gáz.

- teszi fel a kérdést Hernádi.

PestiSracok facebook image

Az EU ismét tévúton jár

Hernádi Zsolt emlékeztet, hogy az Európai Bizottság egyik új terve teljesen leválni az orosz energiahordozókról. A névadó, az energiabiztos Dan Jørgensen ugyanis kerek perec kijelentette: a leválás feltétele, hogy az Európai Unió át tudjon állni az amerikai importra. Hernádi szerint fontos feltenni a kérdést, hogy vajon jó üzlet lenne-e ez nekünk.

- írja az elnök hozzátéve, hogy konkrétan háromszor annyit kell fizetniük az európai cégeknek, mint az USA-belieknek. Hernádi Zsolt azt a kérdést is felveti, hogy vajon az amerikai olcsóbb lesz, mint az orosz?

- írja.

A megoldás: versenypiac

A MOL elnök-vezérigazgatója írásában leszögezi: nem megoldás az, ha megcsonkítjuk magunkat, és elvágjuk a kőolajszállító Barátság vezetéket. Nem megoldás, ha kiiktatjuk a gázszállító Testvériséget. És nem megoldás a teljes leválás, mert nehezen visszafordítható folyamatokat indít el, és áremelkedéshez vezet. Hernádi szerint jó példa erre, hogy a 320 milliárd köbméternyi EU-s gázfogyasztás töredékét, mintegy 15 milliárd köbmétert szállító ukrán tranzit kiesésének hírére egyből 25 százalékot ugrottak az egyébként is magas európai árak. "A háború borzalmas dolog, és világosan kell jelezni, hogy ez nem elfogadható, de a Jørgensen-terv helyett szuverenitási tervre van szükség. Hogy növekedjen a cselekvési szabadságunk. Egy cső jó, két cső még jobb. Egy beszállító jó, kettő még szuperebb. Ha alacsony árakat akarunk, akkor az Európai Uniónak olyan beszállítókra van szüksége, amelyek nemcsak geopolitikai vihar idején versenyképesek".

- írja Hernádi Zsolt.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/PAP/Piotr Polak)
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.