Gyurcsány 2142-ig tervez, de Trumpnak üzente, hogy józanodjon ki

Lassan indul az év, már régen elmúlt elseje, de Gyurcsány csak most jelentkezett idei első videójával. A késés okait nem keressük, elég annyi hozzá, hogy meglepően hangsúlyos szerepet kapott a beszélgetésben az alkohol.
Ferenc megnyilvánult az alulfizetett DK-s gyakornokoknak, és az ex-munkásőrök seregének, én pedig mint szintén alulfizetett propagandista, kénytelen voltam megnézni a videóját. Nézzék meg önök is, hogy ne legyek egyedül:
Nem sikerült? Megértjük, önök mögött nincs több éves tapasztalat arról, hogyan kell kibírni Dobrev Klára sajtótájékoztatókat. Akkor röviden összefoglalom.

Szóval, azzal indul az egész, hogy Ferenc kijelenti, hogy szerette az apját, amikor elitta a pénzt. Ezután kijelenti, hogy ő túl kívánja élni 2142-t (vagyis legalább száznyolcvanegy évesen is ölelgetni tervezi a párttársait a parlamentben Klára asszony nagy örömére). Mindezek után párhuzamot vont a kormány és az apja alkoholizmusa között (ne akarják értelmezni, hosszú volt a szilveszter).
Végül pedig Ferenc testvér kijelenti, hogy Donald Trumpnak ki kéne józanodnia. Nem állítok mi semmit, hiszen tudom, hogy Feri nem iszik, de elnézve a videót ez a zárás egy kicsit úgy hangzik, mikor anno főiskolás koromban éppen beérkeztem egy vendéglátóipari egységbe, ahol az ott már hosszabb ideje tobzódó haverom kivette a sört a kezemből azzal, hogy "mosmá télleg ne igyál többet". Majd a korsó tartalmának felét kilocsolva megpróbálta felhajtani a maradékot. Biztosan csak véletlen asszociáció.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok