Hat év fél év börtönt kapott korrupció miatt Nagy János, az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Hat és fél év börtönre ítélték ma a Budapest Környéki Törvényszéken Nagy Jánost, az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkárát hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miat. Az ítélet még nem jogerős. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két rendbeli – egy esetben társtettesként megvalósított –, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az egykori állami vezetőt. Nagy ellen zajlik egy másik per is, szintén korrupciós ügy miatt.
Több büntetőügy is folyik Nagy János, az Agrárminisztérium korábbi helyettes államtitkár ellen, és az egyikben ma délelőtt elítélték a Budapest Környéki Törvényszéken. Ez az ügy hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt zajlott ellene, ebben a bíró első fokon – azaz nem jogerősen –
hat és fél év börtönre ítélte, emellett hét évre eltiltott a közügyek gyakorlásától is.
Dr. Zsálek Henriett bírónő indoklása elején ismertette döntését, miszerint valmennyi vádlott bűnös:

- Nagy János I. r. vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása, illetve közokirat-hamisítás bűntette miatt mondta ki bűnösnek, amiért hat év hat hónap börtönbüntetésre, illetve 3,2 millió forintos pénzbüntetésre ítélte;
- B. Szilárd II. r. vádlottat hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 2 év börtönbüntetésre ítélte, amit 5 év próbaidőre felfüggesztett;
- Gy. Anita III. r. vádlott társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt kapott 2 év 6 hónapot, valamint 2,4 millió forintos pénzbüntetést;
- S. Szabolcs IV. r. vádlott szintén hivatali vesztegetés miatt kapott 2 év börtönbüntetést, valamint 3 millió forintos pénzbüntetést.
Nagy Jánost azzal vádolják, hogy „hivatali helyzetével visszaélve” segített a vegyes gazdálkodással foglalkozó B. Szilárdnak egy pályázat elnyerésében. A vád szerint mindezt nem ingyen vállalta, cserébe 5 százalékos tulajdonrészt kért az ügyben érintett cégben. Több hangfelvétel is készült, melyek az ügyészség szerint Nagy János bűnösségét, a vádlott szerint éppen az ártatlanságát igazolják.
A vádhatóság legalább tíz év szabadságvesztést kért.
A volt helyettes államtitkár az eljárás során végig azt hangoztatta: koncepciós eljárás áldozatává vált. Kijelentette: az ellene zajló eljárás illeszkedik a „kormányzati korrupcióellenes látszatintézkedések sorába”, így pedig „jól mutat” az EU felé is.
Mi a vádirat lényege?
A vádirat lényege szerint 2020 nyarán egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és a helyettes államtitkár abban állapodtak meg, hogy a minisztérium munkatársaként segítséget nyújt a vállalkozónak. A helyettes államtitkár azt vállalta, hogy kapcsolatainak felhasználásával a cégcsoport által már üzemeltetett és egy másik, még csak tervezett mezőgazdasági vállalkozást a szükséges állami földterületek használati, illetőleg tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében támogatja. A vezető beosztású hivatalos személy mindezért – kérésének megfelelően – az újonnan létrehozott cég öt százalékos tulajdonrészét szerezte meg.
Ezen túlmenően a helyettes államtitkár és egyik közvetlen beosztottja, egy osztályvezető előzetesen abban állapodtak meg, hogy egy cég bevonásával – tanulmány elkészítésére irányuló pályázat kiírása révén – jogtalan előnyre tesznek szert. A megállapodás alapján valódi verseny nélkül, a helyettes államtitkár által előre meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető készítette volna el a tanulmányt, amelyet később jóvá is hagyott volna. A megbeszéltek szerint a vállalkozónak kifizetendő tízmilliós összeget hármuk között osztották volna fel. A szerződéskötésre végül a keretösszeg hiányára való hivatkozással nem került sor, a kiírt pályázatot visszavonták.
Mi a másik ügye Nagy Jánosnak?
A Székesfehérvári Törvényszéken tárgyalják a volt helyettes államtitkár másik, korrupciós ügyét.
A vádirat szerint 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a tárca háttérintézménye megbízási szerződést kötött ügyvédi irodákkal és egy másik céggel, amelynek keretében több, mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. A szerződésekben szereplő feladatokra azonban nem volt szükség, a céggel kötött kontraktusban foglaltakat soha nem végezték el.
A vádirat szerint a volt helyettes államtitkár befolyásolt egy közbeszerzési eljárást is, hogy az általa kiválasztott, több tízmillióval drágább ajánlatot adó társaság nyerjen. Ezen felül az érdekkörébe tartozó vádlottak egy fővárosi kerületi önkormányzatnak is 24 millió kárt okoztak, mivel szerződést kötöttek a párhuzamosan az önkormányzatnál amúgy is ellátott, adatvédelmi jellegű feladatra.
Kiemelt kép: Nagy János, az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára (forrás: PS-archív)