Pesti Srácok

Beszédes információk jelentek meg az amerikai külügy honlapján

null

Amikor az Egyesült Államok politikájáról beszélünk, érdemes megnézni a külügyminisztériumuk honlapját. Sok hasznos információ van ott "elrejtve" arról, hogy mire is számíthatunk az adott kormánytól. Donald Trump esetében ezt viszonylag nem túl bonyolult feladat kikövetkeztetni, ugyanakkor az USA külügyminisztériumának odalát továbbra is érdemes felkeresni. Érdekes információkra bukkanhat ott az ember.

Donald Trump beiktatását követően új irányelvek kerültek fel az USA külügyminisztériumának honlapjára. Ezek nem csupán Ameria belügyeit érintik, hanem globális hatásuk révén szoros kapcsolatban állnak a mi mindennapjainkkal is. Egy ideje már tudjuk (és tapasztaljuk), hogy az amerikai külpolitikai döntések nemcsak a tengerentúli helyzeteket formálják, hanem a nemzetközi gazdasági és politikai tájat is, amiben értelemszerűen mi is beletartozunk. Az új irányelvekből azonban nem csak az USA külpolitikáját tudjuk kikövetkeztetni, hanem azt is, hogy mi volt előtte.

Mit jelent ez? Szó szerint ennek az ellentétét. A Biden-adminisztráció nem szorította vissza az illegális migrációt, a Külügyminisztérium pedig még ösztönözte is a tömeges migrációt.

PestiSracok facebook image

Ezek szerint eddig nem teljesítmény és érdemek alapján voltak kiválasztva a Biden-adminisztráció munkatársai, hanem különböző DEIA értékek alapján. Ez azt jelenti, hogy ha valaki nem volt elég transznemű, leszbikus, fekete vagy fogyatékkal élő, akkor esélye sem volt az adott pozíció betöltésére. Függetlenül attól, hogy milyen képességekkel bírt az illető. Kiváló példa erre Rachel Levine, amerikai négycsillagos admirális és Sam Briton, a nukleáris energia, valamint a fűtőanyag- és hulladékártalmatlanítási osztály volt vezetője.

Sam Brinton (bal) és Rachel Levine (jobb)

Ezt a bekezdést viszonylag egyértelmű. A demokrácia és szólásszabadság fellegvárának titulált, liberálisnak kevésbé sem mondható woke demokraták cenzúrázták és elnyomták a híreket, de ez most megváltozik. Mondjuk ezt Zuckerberg is elmondta korábban, de egyáltalán nem bánjuk, hogy Trump hivatalossá tette. Ugyanakkor tény, hogy egy országnak meg kell védenie magát a külföldi befolyástól és a propagandától, viszont a demokraták nem önvédelemre használták az erőforrásaikat, hanem támadásra. Kiváló példa erre a titokban elpárolgó Pressman úr is. A Külügyminisztérium weboldalán számos érdekes információ van még amerikai külpolitikájával kapcsolatban. Mi most ezeket szerettük volna leginkább kiemelni, de érdemes lesz ezentúl gyakran látogatni a honlapot.

Ajánljuk még