Pesti Srácok

Sorosistább akart lenni Sorosnál is – Ezért büntette Rogán Antalt a "Présember"

null

Hiába próbálja leplezni David Pressman a valódi indítékait az igazságosztó szerep eljátszásával, nem sikerül. Most, hogy nagykövetként csúnyán leszerepelt a "Présember" minden testrészével – igen, azzal is – igyekszik megfelelni Soros György elvárásainak. Ahogy eddig is.

Most éppen azzal, hogy a hazug közvetítésével az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormányának pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. A hivatal kedden frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát.

Nem véletlen, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter is az alábbiakkal kommentálta a döntést:

PestiSracok facebook image

Ám úgy tűnik, többről van szó, mint egyszerű személyes bosszúról.

Emlékezhetünk, hogy David Pressman azonnal kiállt Soros György fia, Alexander Soros mellett még 2023 júniusában. Akkor „összeesküvés-elméletnek” nevezte Orbán Viktor Twitter-bejegyzését, amiben a Soros-birodalmon belüli öröklést a Keresztapa című filmsorozathoz hasonlította a miniszterelnök.

Már akkor sejthető volt, hogy Pressmannek érdekében áll megvédeni Soros fiát, hiszen Joe Biden nagykövete és Alexander Soros több szálon is kapcsolódnak egymáshoz.

Ahogyan a Pesti Srácok is utalt rá a két évvel ezelőtti cikkében, 2015-ben maga Pressman fogadta Alexander Soros személyes alapítványának nyerteseit az ENSZ-ben.

Ám van egy másik szál is: A "Présember" korábbi munkaadója a Fehér Házban Madeleine Albright volt, a 90-es években ugyanis Pressman az amerikai külügyminiszter tanácsadójaként tevékenykedett. Mint ismert, Albright szoros kapcsolatokat ápolt Soros Györggyel és fiával. 2009-ben Jacob Rotschilddel és Soros Györggyel együtt fektetett be a Helios Tower Africa-ba, melynek célja az volt, hogy több ezer telefontornyot építsenek a déli kontinensen.

Pressman felettese az üzleti kapcsolatokon túl abban is hű partnere volt Sorosnak, hogy 2019-ben Alexander Soros jelenlétében tartott beszédet a frissen Bécsbe költözött CEU-n, ahol többek között kijelentette, hogy „Magyarország példa a legrosszabbra”, illetve megjegyezte, hogy a nyugat nem fogta fel, hogy a közép-európai társadalmakat mennyire mélyen megfertőzte az autoritarizmus.

A sort persze hosszan lehetne sorolni. De egy valami biztos. David Pressman-nál sorosistább ember aligha kerülhetett a budapesti amerikai nagykövetség élére.

Ám kevesebb mint két hét, és a nagykövet végérvényesen elbúcsúzhat Magyarországtól, reméljük örökre. Már számoljuk vissza a napokat!