Rákosrendező – Karácsony megkapta maga mellé Lázárt, aki kijelentette: amint hivatalosan a fővárosé lesz a terület, Geriéknek azonnal meg kell kezdeniük a takarítást

A Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati kérdés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hatásköre alá kerül, miután hétfőn erről határozott Orbán Viktor miniszterelnök - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón kedden Sopronban, az M1 e témában feltett kérdésére.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a döntés értelmében az ÉKM lesz az, amely az adásvételi szerződés megkötése és a tulajdonjog bejegyezése után levezényli a fővárossal a tárgyalásokat "a jó megállapodás és az együttműködés reményében". Van egy ütemterv az adásvételi szerződés mellékleteként, ami meghatározza, hogy mikor milyen lépés következik - mondta. Kiemelte, hogy miniszteri biztost fog kijelölni a tárgyalások lefolytatására és a tárca különböző feladatainak összefogására.
Lázár János szerint az első és legfontosabb kérdés, ami nem direkt az adásvételi szerződésből következik, az a terület jelenlegi állapotának megszüntetése, amihez együttműködésre van szükség a fővárossal. A feladat az, hogy kijelöljék azokat a területszakaszokat, ahol a MÁV továbbra is közlekedési tevékenységet fog végezni - mondta.
A fejlesztést támogatni akarjuk, ezért a MÁV korrekt formában, a szükséges és minimális mértékben fogja igénybe venni a területet

- mondta.
Hozzátette: a másik felelősség annak az érvényesítése, hogy ez egy rendezett telek legyen mielőtt a terület fejlesztése megkezdődne. Lázár János szerint az arab befektetővel kötöttek egy informális megállapodást, ami azt jelenti, hogy 25 milliárd forintig ő takarítja el a szemetet, ami a területen van. Ez azt jelenti, hogy amikor a főváros tulajdonába kerül a terület, a MÁV-os területek kijelölésével párhuzamosan a fővárosnak 25 milliárd forintig azonnal el kell kezdenie elszállítani a területről a 330 ezer köbméter szemetet - hangoztatta.
Hozzátette, hogy a 25 milliárd forint feletti részről tárgyalnak majd. "Készek vagyunk mi is ebben természetesen részt venni, de amiben nem tudunk engedni az az, hogy a területről a hulladékot az új tulajdonosnak úgy, ahogy ezt az arab befektető megtette volna, az adásvételi szerződés megkötését követően azonnal meg kell kezdeni elszállítani" - fogalmazott. Lázár János azt mondta, hogy nem a minisztérium dolga, hogy a fővárosnak ehhez miből lesz pénze, de minden szükséges adminisztratív jogtechnikai segítséget megadnak a hulladék elszállításához.
A miniszter hangsúlyozta:
biztos, hogy amikor a tulajdonjogát a fővárosnak bejegyzik, másnap reggel a főpolgármesternek meg kell kezdenie a szemét elszállítását, minden további együttműködés és minden további fejlesztés annak a feltételében valósulhat csak meg, hogyha a főváros a szemetet elviszi".
Karácsonynak nem annyira tetszenek a kormány iránymutatásai
Ismeretes, néhány nappal ezelőtt mutatta be a főpolgármester, hogy mit is tervez pontosan Rákosrendezővel. A tájékoztatón azonban tulajdonképpen kiderült, hogy a területen évekig nem fog történni semmi... A főpolgármester szavaiból ugyanis arra lehet következtetni, hogy Rákosrendező megtisztításán fog először menni a huzavona, hogy ezt ki tegye rendbe, mert a Főváros ezt tulajdonképpen nem érzi feladatának. Majd a vasutat kell az államnak fejlesztenie, Vitézy Dávid már villamost is szeretne oda, szintén az állam kontójára és ezek után lehetne csak elkezdeni építkezni. Karácsonyék elképzelésének pikantériája, hogy nemzetközi pályázaton hirdetnék meg a beruházást, a telek maradna a fővárosi, az ingatlan pedig a beruházóé, akinek azonban úgy kell majd táncolni, ahogy Budapest fütyül. A bérlakások ugyanis azért lennének olcsóbbak, mert a beruházót a főváros kötelezné erre, mint telektulajdonos. Összességében viszont megállapították, hogy legalább 20 év mire egy ilyen projekt megvalósul, hat év, mire egyáltalán el lehetne kezdeni. Vitézy Dávid reméli, hogy az első kapavágásig nem megy nyugdíjba.
A tájékoztatón Karácsonyék egyértelmű utalást tettek arra is, hogy a Lázár által most kijelentett szemét eltakarítás nem fog megkezdődni a tulajdonjogi bejegyzés után, ugyanis szerintük hat hónapon belül - a szerződés szerint - meg kell állapodni a beruházónak és az államnak abban, hogy hogyan fog ezen a területen járni a vasút. Amíg ez a megállapodás nem történik meg, addig a főváros nem tesz rendet a területen. Amikor azt írta Karácsony a Facebookon, hogy mindent vállal, amit az arab beruházó vállal azt azért írta, mert - állítása szerint - az arab beruházó nem vállalt semmit. Azt, hogy ki viszi el innen a szemetet szintén a megállapodás része - véli Karácsony Gergely.
Úgy tűnik tehát, hogy Karácsonynak és Lázárnak is más-más elképzelései vannak mind a beruházásról, mind pedig a beruházást megelőző feladatokról, úgyhogy borítékolható, hogy a témában még bőven várható csatározás a két fél között. Rákosrendező meg mindaddig megmarad szeméttelepnek...
(MTI, PS / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)