Karácsony Gergelynek nagyszerű ötletei vannak Rákosrendezővel kapcsolatban, a legjobb, hogy kb semmit nem ő fizetne
Nem kell aggódni Rákosrendező miatt, Karácsony Gergely mai konferenciáján kiderült, hogy évekig nem fog ott történni semmi. A terület megtisztításán fog ugyanis először menni a húzavona, hogy ezt ki tegye rendbe, mert a Főváros ezt tulajdonképpen nem érzi feladatának. Majd a vasútat kell az államnak fejlesztenie, Vitézy Dávid már villamost is szeretne oda, szintén az állam kontójára és ezek után lehetne csak elkezdeni építkezni. Karácsonyék elképzelésének pikantériája, hogy nemzetközi pályázaton hidetnék meg a beruházást, a telek maradna a fővárosi, az ingatlan pedig a beruházóé, akinek azonban úgy kell majd táncolni, ahogy Budapest fütyül. A bérlakások ugyanis azért lennének olcsóbbak, mert a berházót a főváros kötelezné erre, mint telektulajdonos. Összességében viszont megállapították, hogy legalább 20 év mire egy ilyen projekt megvalósul, hat év, mire egyáltalán el lehetne kezdeni. Vitézy Dávid reméli, hogy az első kapavágásig nem megy nyugdíjba.
Karácsony Gergely miután megtudta, hogy a Főváros élhet az elővásárlási jogával Rákosrendezőt illetően gyorsan rendezett egy szakmai konferenciát azügyben, hogy mit tervez oda Budapest. Az eseményt természetesen angol nyelvre forították mindenkinek, mivel Bécs városának városfejlesztője Andreas Trisko is felszólal majd a rendezvényen és természetesen így Karácsony Gergely is megtudhatja, hogy vendége miről is beszél. Bár eddig arról volt szó, hogy a Főváros ki van véreztetve, csődközeli állapotban van, most mégis mindent vállal, amit az arab befektető is vállalt volna. Spoiler: az arab befektető nem vállalt a főpolgármester semmit, ezt ő is meg tudja tenni. Első felszólalóként a főpolgármester elmondta, hogyha fejlesztenek, akkor a városnak fejlesztenek. A főváros komoly kihívásokkal néz szembe, az egyik a klímaváltozás, a másik, hogy egyre több autó van Budapesten. Meg kell állítani továbbá a főváros népességének csökkenését. Sokan inkább az agglomerációból jönnek és a magas ingatlanárak miatt nem Budapesten vesznek ingatlant. Nem az a fontos, hogy büszkék legyünk arra, hogy sokan élnek Budapesten, hanem azt fontos éreztetni az emberekkel, hogy itt élni jó -fűzte hozzá. Az aranytartalékokról sokat beszélünk és van válasz arra, hogy az életminőség javuljon itt, többen éljenek a fővárosban, de jó legyen itt élni. A rozsdaövezeteket be kell lakni, ilyen Rákosrendező is. Ezeknek a területeknek az előnye, hogy közel vannak a történelmi belvároshoz, jó a közlekedés itt. 2019-ben készített a Főváros egy tervet arról, hogy mit lehetne tenni Rákosrendezővel. 2023-ban már a Lakógyűlésen is téma volt, hogy mi legyen itt. Karácsony szerint nem kell feltalálni a kereket vagy a melegvizet, vannak jó nemzetközi példák, amiket alapul lehet venni Rákosrendező hasznosítása kapcsán. Egyben értékesíteni egy ekkora területet, versenyeztetés nélkül az jelenti, hogy ez tényleg Bindzsisztán -jegyezte meg. Ha valamit építünk mindig fel kell tenni a kérdést, hogy szükség van-e arra, amit éppen építünk. Az arab beruházás a lakhatási válságot is mélyítette volna a főpolgármester szerint.

Magántőkét vonnának be és nemzetközi beruházókat keresnek

A városlakóknak építik majd meg Rákosrendezőt Karácsonyék. Egy ekkora beruházás magántőke nélkül azonban nem jöhet létre szerinte, versenyt kell kialakítani a beruházók között. Nemzetközi ingatlanhasznosítás keretében válasszák majd ki a beruházót. A terület maradna a fővárosé, de az ingatlan a beruházóé tulajdona lenne. Azt kell elérni, hogy a beruházók keressék a főváros kegyeit. Olyan beruházás kell, ami a klímaválságot és az autósforgalmat csökkentené. Növelnék a lakásszámot és a közlekedést is javítanák itt. Nagy közpark is létrejönne, a Rákospatak vizéből leszívott tóval is rendelkezne. Viszonylag magas épületeket ők is megengednének, de csak a törvényes határokon belül. 1,5 millió négyzetmétert lehet itt kiépíteni. Vasúti emlékek is vannak itt, amik szerves része marad a beruházásnak. Tervek tehát vannak, de konkrétumok nincsenek. Aktív kormányzati hozzájárulás nélkül azonban nem lesz ebből semmi. A vasúti infrastruktúrának meg kell újulnia, hiszen itt mennek keresztül. Hat hónapon belül -a szerződés szerint -meg kell állapodni a beruházónak és az államnak abban, hogy hogyan fog ezen a területen járni a vasút. Amíg ez a megállapodás nem történik meg, addig a főváros nem tesz rendet a területen. Amikor azt írta Karácsony a facebookon, hogy mindent vállal, amit az arab beruházó vállal azt azért írta, mert az arab beruházó nem vállalt semmit. Azt, hogy ki viszi el innen a szemetet szintén a megállapodás része. Ezután lehet kiírni a nemzetközi pályázatot és akkor indulthat el az építkezés. Karácsony szerint 2039-re vállalta az arab befektető, hogy kifizeti ezt a területet. Ezt a főpolgármester is vállalja. A teljes projekt befejezése körülbelül 20 év, úgyhogy nekünk sem lesz ez másként.

Első a vasút helyretétele
Vitézy Dávid a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője elmondta, hogy ez a terület vasúti terület, amit most a főváros tulajdonba veszi, de ennek felszámolása, átalakítása a MÁV-ra tartozik. Ezt a területet tehát akkor lehet fejleszteni, ha a vasúttal előbb kezdünk valamit -tette hozzá. Az M3-as autópálya is itt van, ezáltal a közlekedés errefelé jó. Közlekedési szempontból jelenleg átjárhatatlan ez a terület és talajszennyezése is van. Klíma és zöld válsága van Budapestnek, illetve lakhatási válsága. Ehhez először az elavult vasúti közlekedést fel kell újítani. Majd folytatta a vasút ekézését, amit balkáninak mondott. A vasúttörténeti park is itt van, amit az arab beruházó ellehetetlenített volna ezt. Ezt azonban meg kell tartani. Fontos megjegyezni szerinte, hogy a spontán zöldesedés itt megvan. Nem kell itt mindent kidobni, vannak persze illegális hulladékok, de sok az értékes zöldfelület. Az óbudai gázgyárhoz képest jobb itt a helyzet Vitézy szerint. Alapvetően gázolajjal átitatott a talaj, de nem a végletekig. Komoly feladat lesz a megtisztítás. Az arab befektető sem vállalta a terület megtisztítását és a csak 2039-ben fizette volna ki a teljes terület vételárát-emlékeztetett. Szeretnék ha 15 perces város jönne létre, azaz legyen közel orvosi rendelő, patika, bolt stb. Legyen 20 százalékos támogatott bérlakási lehetőség is. A fő közlekedési központ lenne a Szegedi úti felüljáró több vágánnyal, itt állnának meg az elővasutak is és lehetséges, hogy a kisföldalatti is kijönne idáig. A kormány vállalta az arab befektetővel is, hogy a közlekedési infrastruktúrát megépítik, reméli, hogy ez a terv marad akkor is, ha a főváros a tulajdonos. Hozzátette, hogy nem alvóvárost akarnak kialakítani. Hansúlyozta, hogy az államnak azt kell vállalnia a főváros felé is, amit az arab beruházó felé vállalt. Kiemelte, hogy a megtisztítás és a vasút átépítése után lehet csak elkezdeni a beruházást, ami legalább hat év. Ez után lehet csak elkezdeni az építkezést. Vitézy reméli, hogy nem megy nyugdíjba, amíg ez elkezdődik.
Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu