A Fővárosi Törvényszék is kimondta a főváros jogellenes működését

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) még decemberben fordult a bírósághoz annak érdekében, hogy megszüntesse a Fővárosi Önkormányzat törvényellenes működését tekintettel arra, hogy a Közgyűlésnek nem sikerült tagjai közül főpolgármester-helyettest választania. A Fővárosi Törvényszék most megállapította, hogy a főváros ezzel elmulasztotta a törvényen alapuló határozathozatali kötelezettségét.
Karácsony Gergely helyettesének megválasztása már az alakuló ülés kezdete óta akadályba ütközött. Az eredmény végül az lett, hogy hosszú hónapok alatt sem sikerült megválasztani a főpolgármester-helyetteset.
Karácsony kezdetben volt főpolgármester-helyettesét, Kiss Ambrust és a Podmaniczky Mozgalom jelenlegi frakcióvezetőjét, Vitézy Dávidot javasolta volna helyettesének, utóbbit jogszabályi kötelezettségből is adódóan. Azonban mivel egyik jelölt sem kapta volna meg a szükséges támogatást, a főpolgármester be sem nyújtotta az erre vonatkozó javaslatot.
Ezt követően Budapest Főváros Kormányhivatala, mint a Főváros törvényességi felügyeletét ellátó szerv tavaly novemberben felszólította a Karácsony Gergely vezette önkormányzatot, hogy szüntesse meg a jogszabályellenességet és a Közgyűlés válasszon főpolgármester-helyettest. A jogszabály ezzel kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy az alakuló, vagy azt követő ülésen a főpolgármesternek javasolnia kell a közgyűlés tagjai közül valakit, aki ha kell, helyettesíteni tudja. Ha ez nem sikerül, akkor a BFKH főispánja jelölheti a személyt. Végül Karácsony taktikai érzéke kevésnek bizonyult ennek az egyébként nem túl nehéz feladatnak a meglépéséhez. Mivel a fővárosnak hónapok óta nem sikerült ezt a mulasztást pótolni – a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem – ezért a BFKH decemberben bírósághoz fordult. A per pedig a Fővárosi Önkormányzat törvényellenes működését megállapító ítélettel végződött. Ugyanakkor az ítélet még nem jogerős, azzal szemben a felek a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezhetnek.

Szentkirályi Alexandra: nemcsak törvénytelenül működik, de a csőd felé is tart a Főváros
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a közösségi oldalán az ítélettel kapcsolatban azt írta, hogy