Pesti Srácok

Arcon csapta a valóság az orbánisztánozó svéd újságírót, akit most börtönbe zártak Törökországban

null

Ilyen az, amikor megcsap valakit a valóság szele. Történt, hogy egy Kaj Joakim Medin nevű svéd újságírót terrorizmus vádjával börtönbe zártak Törökországban, amikor tudósítani akart Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester letartóztatása elleni tüntetésekről. Pedig Medin korábban nem volt rest Magyarországon orbánisztánozni, mondván, hazánk társadalmában a „félelem uralkodik, ahol mindenki retteg valamitől.” Szegény Medin, most már kezdi érteni, hogy mit jelent a valóság.

Ankara főügyészsége közölte, Kaj Joakim Medint Isztambulban vették őrizetbe annak a nyomozásnak a részeként, amelyet a 2023 januárjában Stockholmban tartott tüntetés után indítottak, ahol egy Tayyip Erdogan elnökre hasonlító próbababát akasztottak fel a városháza előtt.

A hatóságok szerint Medin a 15 gyanúsított között volt, akiket a tüntetés szervezésével, támogatásával vagy a tüntetéshez való kapcsolattal gyanúsítottak.

A Reuters tudósítása szerint Medint a török elnök megsértésével és terrorista szervezetben való részvétellel vádolták meg. Nos, ilyen az, amikor az ember jogosan félhet egy idegen országban.

PestiSracok facebook image

Ugyanis ez az az újságíró, aki 2018-ban adta ki Svédországban az Orbánisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon című könyvet.

Ebben többek között azt írta, hogy Magyarország egyre inkább hasonlít a közép-ázsiai posztkommunista államokra, ahol „a félelem kultúrája uralkodik a társadalmakban.”

– mondta akkor Medin, aki szerint mindez nem a világban uralkodó folyamatok miatt lehetséges, hanem kifejezetten az Orbán-kormány tehet róla. Szegény Medin nem tudta, hogy a valóság bármikor arcon csaphatja. Nem ő az első, aki megtapasztalhatta.

Kiemelt kép: Kaj Joakim Medin. Fotó: Dagens ETC

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.