Pesti Srácok

Botrányos ítélet! Csak felfüggesztettet kapott a rendőrt elgázoló, törvényeket semmibe vevő vádlott (videó)

Botrányos ítélet! Csak felfüggesztettet kapott a rendőrt elgázoló, törvényeket semmibe vevő vádlott (videó)

Ismét egy olyan ítélet, ami kapcsán az igazságérzetünk diktálta ítélet és a ténylegesen kiszabott ítélet köszönő viszonyban sincs. Pest vármegye egyik településének parkolójában szabálytalanul állt még januárban egy férfi, aki bűnügyi felügyelet alatt lévén ott sem lehetett volna. A járőrök kiszúrták az egyébként járművezetéstől eltiltott férfit a volán mögött. Igazoltatni akarták, mire a "törvénytisztelő" ember simán elütötte az egyik rendőrt. A bíróság hétfőn igen kemény (?) ítélettel sújtotta: felfüggesztettel jutalmazta. Nevetséges!

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban ítélte el azt a férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütött egy rendőrt.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint 2025. január 22-én este, a rendőrök polgárőrök jelenlétében ellenőrizték egy Pest vármegyei település parkolójában szabálytalanul várakozó járműveket.

A hivatalos személyek észlelték, hogy egy járó motorú autóban egyedül tartózkodik egy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló férfi, akinek korábban vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét is elrendelték.

PestiSracok facebook image

A megalapozott gyanú szerint a rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, aki az intézkedés során hirtelen visszaült a – jármű motorú – gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy az eljáró rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, az autójával elindult.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését.

A jelenleg is letartóztatásban lévő büntetett előéletű elkövetőt a nyomozó ügyészség – gyorsított eljárásban – tegnap bíróság elé állította és indítványozta, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre.

A férfi ellen a Dabasi Rendőrkapitányságon – az általa elkövetett további közlekedési bűncselekmény miatt – indult nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Vezető kép: police.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.