Huth Gergely az Egyenes beszédben: Mi a probléma azzal, ha azzal pontosítják a törvényt, hogy a gyülekezés során a meglévő törvényeinket nem szabad megsérteni? (VIDEÓ)
A PestiSrácok.hu főszerkesztője az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol Horn Gáborral, baloldali Republikon vezetőjével, egykori SZDSZ-es politikussal vitázott.
A vita apropója a hétfőn ismertetett, kedden az Országgyűlésben megszavazott, majd szerdára a köztársasági elnök által is aláírt gyülekezéssel kapcsolatos törvénymódosítás volt, amely értelmében innentől kezdve tilos hazánkban a szexualitás öncélú ábrázolása. Ez azt jelenti, hogy mostantól csak olyan gyűlés tartható meg, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára.
Horn Gábor az adásban arról próbálta meg meggyőzni a nagyérdeműt, hogy a törvénymódosítás valójában alkotmányellenes. Erre válaszul a PestiSrácok.hu főszerkesztője feltette azt a kérdést, hogy
Mi a probléma azzal, hogyha azzal pontosítják a gyülekezési törvényt, hogy a gyülekezés során a meglévő törvényeinket megsérteni nem szabad, így a gyermekvédelmi törvény előírásait nem szabad.

Horn Gábor szerint ugyanakkor nem is az alkotmány megsértése a “legnagyobb probléma” ezzel a törvénymódosítással, hanem az, hogy egy “alapjogot kérdőjeleznek meg”. Az egykori SZDSZ-es államtitkár itt azzal a példával élt, hogy ő ugyan semmiképp nem vinné ki az unokáit a Békemenetre, mert szerinte “az ő gyermeki fejlődésüket sérti az a gyűlöletkeltő hangulat, az a fajta hazugságáradat”, ami ott folyik, mégsem tiltaná azt be.
Huth Gergely szerint azonban a gyermekek fejlődését károsan érintő ügyekről igenis lehet hallani a Pride kapcsán. A főszerkesztő felhozta Bite Zsolt ügyét, aki még 2018-ban a Pride részeként szervezett beszélgetésen azzal büszkélkedett, hogy negyedikes diákoknak a homoszexuális és “egyéb perverz pornófilmszerű homoszexuális együttlétekről mutatott be és mesélt el epizódokat”.
Bár Horn szerint ennek a történetnek semmi köze a Pride-on vonuló emberekhez, Huth szerint azonban
ez önmagában egy olyan momentum, és ezek a jelenségek olyan dolgok, amik felhatalmazzák a magyar törvényhozást arra, hogy úgy szigorítsák a gyülekezési törvényt, hogy mindettől - közterületről beszélünk, ahol bárki ott lakik - megóvjuk a gyerekeket.
A PestiSárcok.hu főszerkesztője mindezek mellett felhozta azt a példát is, miszerint több, mint 3.3 millió forintot nyert a melegek jogaiért küzdő Háttér Társaság a Fővárosi Szociális Közalapítványtól arra, hogy az úgynevezett chemszex használóknak pszichoszociális támogatást nyújtson. Huth mindezt arra vonatkozóan hozta fel, hogy zárt térben - ahogyan a példa is mutatja - nem, hogy azt csinál mindenki ma Magyarországon, amit akar, hanem még támogatva is van érte.
Poloskák, tetvek
Az adás másik témája a poloskaügy volt, melyben Bayer Zsolt lépett egyet a minap, tetveknek nevezve a parlamentben füstbombázó momentumos politikusokat. Huth a témában Bayer “közismert stílusát” említette hozzátéve, hogy a baloldal részéről nem ritka a halállal való fenyegetés a jobboldaliak irányába.
A poloskázóa beszéd kapcsán a főszerkesztő úgy fogalmazott:
Két értelmezése van szerintem szemantikailag, magyar szakon én is megfordultam. Az egyik irány az az, hogy elhangzott egy poén az áttelelő poloskákról. Magyarországon mindenki poloska alatt Magyar Pétert érti, ez egy gúnynév, hiszen lehallgatta a feleségét, többen ügynökei lehettek. Ha máshogyan akarjuk értelmezni a mondatot, akkor azokra vonatkozik, akik külföldi pénzből ügynökösködnek, hamis ítéleteket hoznak. Van ott egy felsorolás. Tehát semmiképpen nem az ellenzéki szavazókra, hanem azokra, akiket egyébként ki szeretnének példázni.
(ATV / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs)