Pesti Srácok

Nagy bejelentésre készül a francia elnök - Macron ma találkozik Orbánnal, majd elárulhatja, hogy milyen béketervet eszeltek ki Európa vezetői

Nagy bejelentésre készül a francia elnök - Macron ma találkozik Orbánnal, majd elárulhatja, hogy milyen béketervet eszeltek ki Európa vezetői

A beszéd időzítése nem véletlen: csütörtökön rendkívüli EU-csúcstalálkozót tartanak, ahol az unió Ukrajnának nyújtott támogatásáról döntenek. Mindezt megelőzően Emmanuel Macron francia elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztet.

Emmanuel Macron elnök szerda reggel bejelentette, hogy ma este 8 órakor beszédet intéz a francia néphez. Az ukrajnai helyzetről és a nemzetközi helyzetről fog beszélni, miután a parlamentben két napon át folytak a viták ezekről a témákról – írja a Les Echos.

- írta az X-en.

Ez a beszéd egy rendkívüli európai csúcstalálkozó előestéjén hangzik el, amelyen az öreg kontinens Ukrajnának nyújtott támogatásáról tárgyalnak. Mint ismert, kedden az Európai Bizottság bemutatta az Európa „újrafegyverzésére” vonatkozó tervet, amelynek célja, hogy közel 800 milliárd eurót mozgósítson a védelemre, de az amerikai segélyek befagyasztása után „azonnali”segítséget is nyújtson Ukrajnának.

PestiSracok facebook image

A beszéd időzítése nem véletlen: csütörtökön rendkívüli EU-csúcstalálkozót is tartanak, ahol az unió Ukrajnának nyújtott támogatásáról döntenek.

Mindezt megelőzően Emmanuel Macron francia elnök Orbán Viktor miniszterelnököt is fogadja, miután a magyar kormányfő a hétvégén levélben jelezte:

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash)

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."