Pesti Srácok

Adománygyűjtés ukrán módra: 20 százalékot vesznek le maguknak a celebek a háborús adományokból

Adománygyűjtés ukrán módra: 20 százalékot vesznek le maguknak a celebek a háborús adományokból

Újabb megdöbbentő dologra derült fény a háború sújtotta Ukrajnában. Az ország, amelyet a "bölcs" uniós vezetők, illetve képviselők egy része demokratikusnak minősít, és amelynek az Európai Unióba való felvételét sürgeti, most újra bebizonyította, hogy nincs helye az európai közösségben. Azt már tudjuk, hogy a jól működő és nagy profitot hozó ukrán szervezett bűnözést még inkább felvirágoztatta a nyugati fegyverek beáramlása, amelyek egy része már bizonyítottan Mexikóban kötött ki. Az országban a kisebbségi jogok csak papíron léteznek, az alapvető emberi jogokat az ukrán vezetés jóváhagyásával tiporják földbe. Most pedig kiderült, hogy az ukránok adománygyűjtése valójában nem más, mint pénzkereseti lehetőség a tehetősebbeknek. Addig meg az Európai Unió vezetői szépen csendben folyósítják a milliárdos tételeket, amelynek egy része - feltehetően - ugyanúgy magánkézben végzi.

Ruszlana Danilkina (művésznevén Szima), az ukrán hadsereg veteránja, aki a háborúban elvesztette egyik lábát, TikTokon számol be egy megdöbbentő és általános jelenségről:

Mint kiderült, a háborús erőfeszítéseket támogató adománygyűjtés kritikus fontosságú Ukrajnában, így ez a gyakorlat súlyos kérdéseket vet fel a befolyásos személyek szerepvállalásával kapcsolatban – erről az Index írt.

PestiSracok facebook image

Ruszlana Danilkina az interjúban azt mondta:

Az emberek már amúgy sem foglalkoznak ezzel, és most ilyen módszerekkel próbálják népszerűsíteni az adománygyűjtéseket az ismert emberek körében – tette hozzá a veterán, aki maga is celebnek számít.

Ez az eset is rávilágít arra, hogy Ukrajna még nagyon messze van attól, hogy az Európai Unió tagja legyen. A csatlakozás gátja - az országban zajló háborún túl - Ukrajna oligarchikus berendezkedése, amely továbbra is biztos keretet biztosít az országban zajló bűnözésnek és korrupciónak. De ez az uniós vezetőket és európai parlamenti képviselőket hidegen hagyja, és inkább a jogfosztások fölött szemet hunyva, de Ukrajna "hősi" harcát előtérbe, míg az uniós alapértékeket hátra tolva sürgeti keleti szomszédunk felvételét. És már azt is tudjuk, hogy mindezt úgy akarja megvalósítani, hogy a jelenlegi tagok, így Magyarország gazdasági érdekeit is figyelmen kívül hagyja.

A magyar kormány éppen ezért indította el a VOKS2025-öt, amely lehetőséget a magyar állampolgároknak lehetőséget ad arra, hogy elmondják a véleményüket Ukrajna csatlakozásáról, vagyis arról, szeretnék-e hogy a jövőben a keleti szomszédunk is tagja legyen az Európai Uniónak.

Forrás: Mandiner Vezető kép: Shutterstock

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.