Nagy István: állategészségügyi operatív törzset hoz létre a kormány (Videó!)

A kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját — jelentette be az agrárminiszter közösségi oldalán pénteken. Nagy István videóbejegyzésében elmondta: a törzs szombaton is ülésezik, és dönt a további szükséges intézkedésekről.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy folyamatosan dolgoznak a járvány elleni védekezésben az állategészségügyi hatóságok és a védekezést segítő rendvédelmi dolgozók, az egész országban vizsgálják az állattartó telepeket, a fogékony állatokat és a betegség terjedését. Mivel ez egy valóban rendkívül ragadós vírus, szorosan együttműködünk a szomszédos országokkal és nemzetközi állategészségügyi szervezetekkel is — hangoztatta a miniszter. Nagy István kitért arra, hogy a fertőzésben továbbra is négy szarvasmarhatelep érintett, újabb fertőzött állatokat és telepeket mostanáig nem azonosított a hatóság.
Teljes figyelmünkkel és erőnkkel azon vagyunk, hogy megállítsuk a vírus terjedését. Mivel egy olyan vírusról van szó, ami nagyon könnyen, akár a széllel is terjed, ez nem könnyű feladat
— fogalmazott.
A fertőzött telepeket lezárták, kényszervágásokat hajtottak és hajtanak végre, a kijelölt zónákban szigorú hatósági intézkedések vannak érvényben. Fertőtlenítő kapukat állítottak fel, vakcinázzák az állatokat, döntöttek a közelgő állatvásárok és állatkiállítások törléséről. Győr-Moson-Sopron vármegyéből, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járásából az állatok kizárólag azonnali vágásra szállíthatók ki a belföldi kijelölt vágóhidakra, megtiltják a külföldről érkező és oda tartó, fogékony állatok átszállítását Győr-Moson-Sopron vármegyén, illetve Komárom-Esztergom három érintett járásán — sorolta az intézkedéseket a miniszter.

Nagy István megerősítette: a kormány elkötelezett a kárt szenvedett gazdák megsegítésében, mindent megtesznek a járványt megfékezése és a károk csökkentése érdekében. Ehhez azonban minden állattartó és állampolgár felelős együttműködésre van szükség, működjünk együtt e nagy baj megelőzésében — hangsúlyozta az agrárminiszter.
Forrás: MTI/Facebook. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd