Pesti Srácok

Trump ismét belengette a vámvita rendezését Kínával

Trump ismét belengette a vámvita rendezését Kínával

Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában "deeszkalációs" lépéseket említett.

Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi partnerekkel "méltányos megállapodásokra" törekszik az amerikai adminisztráció. Megismételte, hogy "az, ami eddig ment, nem folytatódhat", amivel az Egyesült Államok jelentős külkereskedelmi hiányára utalt.

A kialakult piaci bizonytalansággal kapcsolatban hozzátette, hogy jelenleg egy átmeneti időről van szó, ami "kis ideig eltart". Donald Trump Kínával kapcsolatban optimizmusát hangoztatta, és készségét az együttműködésre Hszi Csin-ping kínai államfővel, de megjegyezte, hogy "Kínának végül meg kell majd állapodnia", azonban a vámok mértéke még ekkor sem lesz nulla.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy "jól állunk egy potenciális kereskedelmi megállapodást illetően Kínával".

PestiSracok facebook image

Kedden egy Washingtonban tartott befektetői fórumon Scott Bessent pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a Kínával kialakult vámvitába - ami amerikai részről 145 százalékos, míg kínai részről 125 százalékos vámot jelent - "deeszkalációra" számít a nagyon közeli jövőben. A korábban pénzügyi befektetési szakemberként dolgozó miniszter a jelenlegi magas vámkörnyezetet fenntarthatatlannak nevezte.

A vámháborút az amerikai kormány azzal indította el, hogy 34 százalékos vámmal sújtotta a Kínából érkező árukat. Erre Kína ugyanekkora mértékű ellenvámmal reagált. Majd Donald Trump amerikai elnök az ázsiai ország lépése után a kínai import áruk vámját 145 százalékra emelte Peking ezt szintén nem hagyta szó nélkül, újabb vámemeléssel viszonozta az amerikaiak lépését. Ugyanakkor Kína jelezte Washington felé, hogy hajlandó lenne tárgyalni a vámokról.

Trump pár napja az nyilatkozta, hogy a vámvita végére hamarosan, 3-4 héten belül sor kerülhet. Azonban Peking nyilatkozatai alapján az is egyértelmű, hogy nem fognak behódolni az amerikaiaknak. Az ázsiai ország is csak olyan megállapodást fog aláírni, amely biztosítja a jövőben is a gazdasági fejlődését. Kína legutóbb bírálta az Egyesült Államokat, és elutasította, hogy az amerikai kormány a különböző országokkal fennálló kereskedelmi és gazdasági vitáit Kína kárára, az ő érdekeit sértve rendezze. A kínai szóvivő kiemelte, hogy „az ország eltökélt, és képes megvédeni saját jogait és érdekeit, valamint hajlandó megerősíteni a szolidaritást minden féllel.”

Forrás: MTIVezető kép: AP

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.