Pesti Srácok

Úgy tűnik nem hozza a számokat a hídfoglalósdi, Bedő Dávid szerint a Momentum nem lesz ott a parlamentben 2026 után

null

Bedő Dávid szerint a Momentum nem lesz ott a parlamentben 2026 után, és ő sem lesz országgyűlési képviselő, legalábbis most erre tippel — mondta a Magyar Hangnak a párt országgyűlési frakciójának vezetője.

A képviselő szerint ő „a realitás talaján áll, és nem nem akarja bekamuzni”, hogy mindenképpen ott lesznek a parlamentben, ráadásul a felmérések sem ezt mutatják, de szerinte ez nem is különösebben foglalkoztatja őket. Ennek ellenére azért „azt szeretnék, hogy a liberális értékrend megjelenjen a parlamentben, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a liberalizmus, a szabadságjogok, a demokrácia és a jogállam kérdése jelen legyen a következő években is a magyar politikában”.

Párttársával, a Hegyvidéken Magyar Péter javára visszalépő Hajnal Miklóssal idén januárban közösen alapítottak egy kampánytanácsadói céget, ezzel pedig már a parlament utáni időszakra készülnek. „Miklós és én is rengeteg kampányon dolgoztunk az elmúlt 8 évben, ezt a tudást szeretnénk úgy kamatoztatni Európában – de nem Magyarországon –, hogy más liberális pártoknak segítünk”, magyarázta.

Úgy tűnik a hídfoglalás nem hoz szavazókat

PestiSracok facebook image

Beszélt még a hetek óta tartó tüntetéseikről is, amikkel „nem azt nézték, fognak-e szavazatokat hozni, nem azt nézték, hogy a Momentum feltámad-e”, mert szerinte nekik parlamenti képviselőkként „kutya kötelességük kiállni azon értékek mellett, amelyekben hisznek”. Az a céljuk, hogy a Pride-ig, azaz június 28-ig folytassák a megmozdulásokat. És a közmédia előtt is mindig meg fognak jelenni, hogy megpróbálják megakadályozni a miniszterelnök Kossuth rádiós megszólalásait.

A momentumos képviselő arra számít, hogy a rendőrség is egyre erőteljesebben lép majd fel.

— mondta.

Fogy az erő, fogy a lendület

A hidakon való sörözgetések mellett a város másik pontján is bepróbálkozott a mikropárt. Négy alkalommal vette blokád alá a Momentum az MTVA Kunigunda útjai székházát azzal a céllal, hogy megakadályozzák Orbán Viktor szokásos, péntek reggeli rádióinterjúját. Az utolsó, április 11-i MTVA blokád végén Tompos Márton azt ígérte, hogy nagypénteken nem tartanak újabb demonstrációt, utána viszont visszatérnek. Az Index és a rendőrség ebből kiindulva várta a tüntetőket pénteken a székháznál, de hiába. A Momentum az utóbbi másfél hónap hídfoglalásai mellett rendszeres vendég volt az MTVA Kunigunda útjai székházánál is, ugyanis március 14-én, 28-án, valamint április 4-én és 11-én is demonstráltak az épület előtt.

Forrás: Momentum Facebook oldala

A legutóbbi két megmozdulást a párt előre bejelentette, hogy minél több embert tudjon az MTVA-székház elé csábítani, emiatt viszont a rendőrség alaposan fel tudott készülni a tüntetésre, így percek alatt rendet tudtak teremteni, hogy a miniszterelnök akadálytalanul bejusson az épületbe. A legsikeresebb azok az akcióik voltak, amelyeket nem jelentettek be, bár a miniszterelnök ezen tüntetések ellenére is meg tudta tartani rádióinterjúját, ezek okozták a legnagyobb zavart — írta az Index, akik pont emiatt gondolták azt, hogy most pénteken is tüntetni fognak a momentumosok az MTVA-székháznál, na meg azért, mert az elmúlt napokban a kitartás fontosságáról beszélt az Indexnek Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője.

Így gondolkodtak a rendőrök is, akik már jóval fél hét – a momentumosok szokásos találkozó-időpontja – előtt körbevették az épületet a szakadó esőben. Azonban tüntetőket nem találtak.

Az április 11-i megmozdulás végén, miután már Orbán Viktor elhagyta az MTVA épületét, Tompos Márton megköszönte a tüntetőknek a részvételt és elmondta, hogy nagypénteken nem lesz blokád, de utána folytatják, és ha elegen lesznek és kitartanak, akkor meg fogják tudni akadályozni a miniszterelnök rádióinterjúját.

– nyilatkozta Bedő Dávid az Indexnek a keddi hídfoglalás során.

A frakcióvezető azt is elmondta, hogy a rendőrség szerinte erőszakos fellépése ellenére is folytatják.

– felelte arra a kérdésre sejtelmesen, hogy péntek reggel ott lesznek-e az MTVA-székház előtt.

A lehetséges tüntetés miatt a rendőrség felvonult a Kunigunda útján, biztosították a területet a miniszterelnöknek, tüntetők viszont nem érkeztek, így Orbán Viktor akadálytalanul mehetett be az épületbe.

Forrás: Telex, Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS