Pesti Srácok

A 444 kifejtette, hogy a volt FBI főnök Trump megölésére buzdít

A 444 kifejtette, hogy a volt FBI főnök Trump megölésére buzdít

James Comey, az FBI egykori igazgatója kitett a közösségi oldalára egy posztot, amiben arra utalt, hogy Trumpot el kellene távolítani. Az amerikai jobboldal természetesen számon kérte Comeyt, de a lényeg mégiscsak az, hogy Szily Laci úgy próbálta mentegetni a fickót, hogy közben tulajdonképpen kifejtette, itt tényleg arról van szó, hogy szeretné megöletni az elnököt.

Védjen meg téged a 444! – ezentúl simán használhatjuk ezt a kifejezést a magyar átokszótárban, a rák egye ki a beled és a holló mondja a szemedre, hogy csecsebogyó hamm, bekaplak mellett. Az a mosdatás ugyanis, amivel Szily Laci megpróbálta kimagyarázni amerikai elvtársa (vagy kollégája) erőszakra buzdító posztját konkrétan olyan kontraproduktívra sikerült, hogy nekünk szinte már dolgunk sincs vele.

Történt ugyanis, hogy James Comey, az FBI egykori igazgatója kitett a közösségi oldalára egy posztot, ami látszólag csak néhány kagylót formáz, amit az ügynökúr állítólag csak úgy talált a tengerparton:

8647- azaz tüntesd el a 47. elnököt
PestiSracok facebook image

A képen az szerepel, hogy 8647, hogy ez mit jelent, azt csupán a 444-nek köszönhetően tudjuk, hogy Szily elvtárs fejtegeti, hogy a 86 megfejtése az volna, hogy „tüntesd el, távolítsd el”, az utóbbi időkben pedig, hogy konkrétan öld meg, a 47 pedig a negyvenhetedik elnökre, vagyis Donald Trumpra utal.

Namost, mi, akik nem vagyunk túl járatosak az amerikai ügynökségek kódrendszerében, ezzel egyáltalán nem foglalkoztunk volna, hacsak a Soros-blog munkatársai nem állnának neki mosdatni Comey posztját. De a dologban a legszebb az, hogy ezt a mosdatást is úgy írják, hogy közben elismerik, a volt FBI vezér tényleg erre gondolt, de másképp gondolta, meg egyébként is...

Hát, ha náluk így működik egymás hátsójának bevédése, akkor mi tényleg nem szeretnénk egy szolgálatnál dolgozni a 444 stábjával.

Fotó: James Comey/X;

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.