Pesti Srácok

Nagy István: Ukrajna EU-csatlakozása veszélybe sodorná a gazdák megélhetését

Nagy István: Ukrajna EU-csatlakozása veszélybe sodorná a gazdák megélhetését

Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása veszélybe sodorná a gazdák megélhetését, az EU élelmiszerbiztonságát és az agrártámogatási rendszert - mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Nagy István.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz az agrártámogatások megőrzéséért, igazságos feltételeket akar a magyar gazdaságnak, és kiáll azért, hogy a fogyasztók alapvető joga megismerni az ukrán csatlakozással járó veszélyeket. Van mit veszíteni, van mit megvédeni, de "nem vagyunk eszköztelenek", minden szavazat számít a véleménynyilvánító népszavazáson - fogalmazott.

A miniszterelnök főtanácsadója a "brüsszeli vezetés újabb veszélyes ötletének"nevezte Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, hiszen - tette hozzá - a szomszédos ország az EU-tagság egyik feltételének sem felel meg, Magyarországra pedig különösen veszélyes lenne a társulásuk, hiszen a következmények minden társadalmi csoportot hátrányosan érintenének. Nyitrai Zsolt szerint ezért is fontos, hogy a június 22-i határidőig minél többen küldjék vissza a szavazólapjukat. Ukrajna EU-csatlakozásáról nem lehet dönteni a magyarok nélkül, mindenki vegyen tehát részt a véleménynyilvánító népszavazásban - jelentette ki.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.