Pesti Srácok

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről

null

Az Építési és Közlekedési Minisztérium lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ eddig elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához – jelentette be Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat megnyitóünnepségén, pénteken.

Tíz éve minden év május 11-én A Közlekedési Kultúra Napja Magyarországon a közlekedők egymás iránti tiszteletére hívja fel a figyelmet.

A Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett országos rendezvénysorozat megnyitóján, pénteken Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár elmondta, az Építési és Közlekedési Minisztérium az elmúlt egy évben páratlanul széleskörű együttműködésben, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel együtt dolgozva készítette el az új KRESZ tervezetét. Mintegy 70 szervezet és több mint 100 szakértő bevonásával, 6 munkacsoportban készült az új KRESZ, 7 széleskörű workshop, és több száz szakértői egyeztetés keretében több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel, így az új KRESZ egy igazán széleskörű, alulról építkező társadalmi és szakmai összefogás eredményeként születhet meg.

Az államtitkár kiemelte, a szakmai munka alapján elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a kormánynak, amely első olvasatban megtárgyalta.

Az előttünk álló feladat most az, hogy végleges formájában elkészüljön az új jogszabály. A közlekedés mindenkit érint, közös ügyünk, így az elkövetkező időszakban lehetőséget fogunk adni mindenkinek arra, hogy megismerje a koncepciót, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához. Ennek részleteiről heteken belül tájékoztatást fogunk adni – mondta el az államtitkár.

Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület társelnöke, A Közlekedési Kultúra Napja kampány ötletgazdája, a megnyitóünnepségen kiemelte, 2015-ben szervezték az első kampányt, tizenöt közlekedési partnerszervezettel, ma már az országosan száznál is több szervezet vesz részt a rendezvénysorozatban, és adja át a közlekedési kultúra napjának legfontosabb üzenetét: a közlekedésben egymásra vagyunk utalva, együtt kell működnünk, hogy biztonságosan eljussunk az úticélunkhoz.

A Közlekedési Kultúra Napjáról további információk és programok: https://akkn.hu/ Social média oldalak: @akozlekedesikulturanapja

Forrás: ÉKM; Fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.