Pesti Srácok

Okosóra a bűnügyi felügyeleteseknek? Felcsúszott a nyomkövető eszköz a bokáról a csuklóra

null

Első pillantásra okosórát kapnak újabban azok a gyanúsítottak, akiket a nyomozási bíró bűnügyi felügyelet alá helyez azzal, hogy nyomkövetővel kell ellenőrizni a kényszerintézkedés betartását. A Belügyminisztérium Rendészeti Államtitkárságtól tudjuk, a csuklón viselt készülék több, mint okosóra. Pontosabb, gazdaságosabb, diszkrétebb - új személyfelügyeleti rendszert vezetett be a rendőrség a bűnügyi felügyelet alá vont terheltek ellenőrzésére.

A korábbi, elektronikus jeladóval ellátott „lábbilincseket” az év eleji tesztüzem után immár éles alkalmazásban működő okos karórák váltották fel, amelyek folyamatos jelzést továbbítanak a felügyeltek pozíciójáról, és a Tevékenység-irányítási Központokba befutó riasztásokkal figyelmeztetnek a magatartásszegésekről.
Aképernyőm jelen időben látható, hogy az okosóra viselője hol van, merre jár, a rendszer riaszt is, ha a felügyelet alatt lévő eltér az engedélyezett mozgásterétől (Fotó: Rendészeti Államtitkárság)
A részben magyar fejlesztésű termék ránézésre teljesen hétköznapi okosóra (idő, dátum, töltöttségi szint jelzésekkel), ezáltal jóval diszkrétebb elődjénél, külső akkumulátorával vezeték nélkül tölthető.
A bruttó 2,5 milliárd forintból megvalósított rendszer a bevezetése óta megbízhatóan működik, többször adott riasztást, amire a rendőri reagálás elfogás és előállítás volt. A korábban alkalmazott rendszer elavult, üzembiztonsága bizonytalanná vált, ezért vezették be az új, innovatív intelligens helymeghatározó órákat - így vándoroltak a nyomkövető eszközök bokáról csuklóra.
A 3000 beszerzett eszköz fele-fele arányban került a büntetés-végrehajtáshoz, illetve a rendőrséghez. A rendőrségi készleten lévő órából jelenleg 800 aktív, a büntetés-végrehajtásnál 343.
PestiSracok facebook image

Kiemelt kép: Csuklóra szerelik a nyomkövetőt, ami a nap 24 órájában jelzi, hogy hol van a viselőe (Fotó: Rendészeti Államtitkárság)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.