Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a Pepsi gyártása hazatér Magyarországra

null

A Szentkirályi Magyarország Kft. beruházása nyomán hazatér a Pepsi gyártása, innentől kezdve a hazai boltok piacain megtalálható Pepsi termékeket import helyett helyben fogják gyártani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szentkirályon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szentkirályi Magyarország Kft. gyáravató ünnepségén elmondta, hogy ez az ásványvíz- és üdítőitalgyártó 2021-ben indult, nagyjából 11 milliárd forint értékű fejlesztési programjának az egyik mérföldköve, amelynek eredményeként jelentősen bővült a vállalat palackozó kapacitása. Beszédében kiemelte, hogy a beruházáshoz az állam 3,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve elő azt, hogy az ásványvizek, illetve a Pepsi termékek palackozási igényét helyben ki lehessen elégíteni. Innentől kezdve a Magyarországon elfogyasztott Pepsi termékeket immár nem valahonnan külföldről kell importálni, tehát gyakorlatilag import helyett saját termelés – fogalmazott.

Szijjártó külön kitért a környezetvédelmi szempontokra is, kiemelve, hogy a kamionoknak ezentúl másfél millió kilométerrel kevesebbet kell megtenniük, ráadásul bővítették a víztisztítómű kapacitását és kiépült egy szennyvízkezelő üzem is. Fontosnak nevezte, hogy a Szentkirályi továbbra sem oldódott fel az olasz Mattoni 1873-mal folytatott nemzetközi együttműködésben, magyar tudott maradni.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Szijjártó Péter tudatta, hogy az olasz vállalatok Magyarország a tíz legnagyobb beruházói közösség közt vannak, Olaszország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és tavaly először a negyedik legfontosabb exportpiaca is lett. Érintette azt is, hogy Bács-Kiskun vármegye az utóbbi tíz évben olyan gazdasági teljesítményt nyújtott, amelynek nyomán a munkanélküliség megfeleződött, az ipari termelés meg megduplázódott. Hangsúlyozta, hogy a régió az európai autógyártás egyik fellegvára, viszont emellett az élelmiszeripar is egy lehetőség a sokszínűsítésre, amivel élnek is a jelek szerint.

Ennek kapcsán a miniszter emlékeztetett az utóbbi időszak válságaira, s fontosnak nevezte a tanulságok levonását, márpedig – mint mondta – az egyik ilyen, hogy stratégiai fontosságú kérdés az élelmiszerekkel való önellátás képessége. Megjegyezte, hogy az élelmiszeripar hazánkban amúgy is stratégiai ágazat, amelyik több mint 140 ezer embernek ad munkát.

– mondta.

A tárcavezető kiemelte, hogy a szektor adta a hazai exportteljesítmény növelésének egyik fontos pillérét. Hiszen mi, Magyarországon kétszer annyit állítunk elő úgy általánosságban mindenből, ahhoz képest, mint amit megenni vagy meginni tudunk – jelentette ki. Közölte, hogy tavaly az ágazat termelési értéke 6650 milliárd forint volt, míg a koronavírus-járvány előtt ez 3800 forint körül alakult.

A Szentkirályi Magyarország Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében Alessandro Pasquale, a Mattoni 1873 ügyvezető igazgatója és tulajdonosa – Balogh Levente üzlettársa – hangsúlyozta, Magyarország iránti elkötelezettségük az elmúlt tíz évben folyamatos, eddig negyvenmillió eurót fektettek be az országban. Magyarország vonzó célpont a külföldi befektetők számára, a Pepsi-termékek hazai gyártása pedig jól példázza, hogy a magyar ipar képes világszínvonalon teljesíteni – tette hozzá.

A Mattoni 1873 a kelet-közép európai régió egyik meghatározó ásványvíz- és üdítőitalvállalata, amelynek több mint háromezer munkavállalója van, és portfóliójába tartozik számos ásványvízmárka, emellett a Pepsico-termékek gyártója és forgalmazója is a térség számos országában. A Mattoni 1873 tulajdonosai, az olasz Pasquale-család tagjai egy évtizede fogtak össze Balogh Leventével, és a közös vállalat azóta nagyszabású beruházásaival, minőségi termékeivel, és a folyamatos innovációval biztosítja, hogy a Szentkirályi továbbra is Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalata legyen. A Szentkirályi Magyarország Kft. családi kézben lévő élelmiszeripari vállalkozás. A Szentkirályi Magyarországot 2019-ben hozta létre a Mattoni 1873 Csoportot (korábban KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz alapítója, Balogh Levente, miután a Mattoni 1873 Csoport 2018-ban felvásárolta a Pepsi termékek magyarországi gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. üzleti tevékenységét. A felvásárlást követően a tulajdonosok a Szentkirályi Magyarország vállalati márka alatt integrálták a korábbi Szentkirályi és magyar Pepsi operációkat.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.