Pesti Srácok

Fel akarta robbantani a Parlamentet a Kneecap kitiltása miatt egy fiatal kommentelő, a rendőrök lerohanták

A magyarok nem akarják beengedni a migránsokat, mert nem akarnak úgy járni, mint Nyugat-Európa. Ezért büntetnek bennünket.
A magyarok nem akarják beengedni a migránsokat, mert nem akarnak úgy járni, mint Nyugat-Európa. Ezért büntetnek bennünket.
Fotó: Donka Ferenc

A 26 éves dunaújvárosi férfit terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, kezdeményezték a letartóztatását. A fiatal kommentelő azért jött dühbe, mert a kormány kitiltotta az országból a Kneecap együttest.

Egy nap alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, akit annyira felháborított a Kneecap zenekar kitiltása Magyarországról, hogy az egyik hírportál erről szóló híre alá azt kommentelte a Facebookon: emiatt házi készítésű pokolgépet fog robbantani az Országháznál.

Robbantani akart Budapesten a Kneecap miatt egy fiatal
Robbantani akart Budapesten a Kneecap miatt egy fiatal / Fotó: X

A rendőrség közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Még aznap azonosították a hozzászólás íróját, akit dunaújvárosi lakhelyén a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Bűnügyi Bevetés Osztály munkatársaival közösen fogtak el, informatikai eszközöket is lefoglaltak tőle.

A 26 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Beismerte a bűncselekmény elkövetését, de bővebb vallomást nem tett.

Orbán Viktor is megszólalt a Kneecap ügyében

Ismeretes, a kormány csütörtökön jelentette be, hogy antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja a máshol is botrányt kavart együttes tagjait Magyarországról, így nem léphetnek fel a Sziget Fesztiválon. A palesztinok mellett antiszemita rigmusokkal kiálló trió ezt az elhallgattatásukra tett jogtalan kísérletnek nevezte, a Sziget szervezői pedig attól tartanak, hogy a kitiltás negatívan befolyásolja Magyarország megítélését.

Orbán Viktor közben Tusványosról reagált, szerinte a Sziget szervezőinek lehetett volna több esze is, minthogy meghívják az erőszakra buzdító rappereket.

 

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.