Pesti Srácok

Most éppen másfél év múlva fogja megtámadni az egész világot a kínai-orosz ördög

Most éppen másfél év múlva fogja megtámadni az egész világot a kínai-orosz ördög

A gyerekeket ezúttal Alexus Gregory Grynkewich, az Egyesült Államok légierejének tábornoka, a NATO európai erőinek főparancsnoka ijesztgeti a ágy alatt bújkáló Putyinpinggel. A németek természetesen elhiszik a mesét, és már készülnek a háborúra. 

Legfeljebb másfél éve maradt a Nyugatnak arra, hogy felkészüljön egy Kína és Oroszország által indított, összehangolt katonai konfliktusra – figyelmeztetett Alexus Gregory Grynkewich, az Egyesült Államok légierejének tábornoka, a NATO európai erőinek főparancsnoka. A tábornok a németországi Wiesbadenben, katonai és védelmi ipari vezetők előtt beszélt a fenyegetésről – számolt be róla a Bild.

Grynkewich szerint reális esély van arra, hogy Peking és Moszkva összehangolt támadást indít, melynek célpontjai Tajvan, illetve egy vagy több NATO-tagállam lehetnek. Hangsúlyozta: a két autoriter hatalom közötti együttműködés a Nyugat számára komoly biztonságpolitikai kihívást jelent.

A német lap szerint a berlini kormányban is fokozódik az aggodalom, hogy Oroszország már 2027-ben katonai lépéseket tehet egy kisebb NATO-ország ellen.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.