Pesti Srácok

Így alakult Magyar Péter mecénásának életútja

Így alakult Magyar Péter mecénásának életútja

Óriási utat tett a műtrágyakirály. Bige László Erdélyből indult, hogy a Horn- és a Gyurcsány-kormány idején is megtalálja számításait. Beágyazottságát jól jelzi, hogy Medgyessy Péter volt baloldali miniszterelnököt némelykor egyszerűen csak Péterkémnek szólította. Bige most Magyar Péter környezetében tűnt fel, olyannyira, hogy legalább százmillió forintot juttathatott a Tisza környezetébe. Annak fényében, hogy Bige pénzelte Orbán Viktor korábbi kihívóját, Márki-Zay Pétert is, ez nem is tűnik különlegesnek. A milliárdos Tisza körüli feltűnését azonban gazdasági érdek is mozgathatja.

Bige László a Metropol tavaszi információi szerint legalább százmillió forintot küldött Svájcon keresztül egy Tisza Párthoz szorosan kötődő szervezet bankszámlájára. Újabban pedig Bige László egyik fia, Bige Dávid tűnt fel a párt környékén. Hogy miért teheti meg? Bige László 126 milliárd forintot mondhat magáénak, ezzel pedig a 21. legnagyobb vagyonnal rendelkező magyar. Cégbirodalmának zászlóshajója, a Nitrogénművek Zrt. azonban jó ideje anyagi nehézségekkel küzd, ami jól tetten érhető egy idei pénzügyi manőverben is.

Bige cége korábban kétszázmillió euró értékben bocsátott ki kötvényeket, az összeget idén májusban kellett volna visszafizetnie.

Azonban a cég inkább a kötvények meghosszabbítását szerette volna elérni, a vállalat és a hitelezők álláspontja azonban kezdetben nem volt közel egymáshoz. A helyzeten rontott, hogy – miként azt megírtuk – Bigéék vagyonkimentő lépéseket tettek, átjátszottak például egy kamionparkolót. Erről a kötvényesek – vagyis a hitelezők – tudomást szereztek, és még feljelentés is született. Ehhez adódott hozzá a Magyar Péter köreinek juttatott legalább százmilliós támogatás ügye. A hitelezők közül volt olyan, aki tudni vélte a folyamat mozgatórugóit: a milliárdos abban bízva segítheti konkrét anyagi támogatással is Magyar Péteréket, hogy egy esetleges kormányváltás számára kedvező fordulatot hozhat.

Ettől függetlenül az egyezség az adós és a hitelezők között végül megszületett, ám a Nitrogénművek szorult helyzete nem oldódott meg, mert elzálogosították a gyárat, a részvényeket, a bankszámlájukat és a követeléseiket is.

Bige László neve nem csak a kötvényügy miatt szerepelt sokat a sajtóban. Médiavisszhangot váltott ki például az az eljárás, amely vesztegetés elfogadása miatt indult ellene, azonban ebben tavaly jogerősen felmentette a bíróság.

Egy másik büntetőeljárás pedig amiatt indult, mert az oligarcha egyik cége megsérthette a hulladékgazdálkodás rendjét.

A legzajosabb ügy azonban még tart. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021-ben 11 milliárd forintra büntette Bige érdekeltségeit műtrágya-kartellezés miatt. Az ügy megjárt több bíróságot, a jogorvoslatok nyomán végül a GVH-t új eljárásra kötelezték. Mint arról a lap beszámolt, a versenyhatóság már megkezdte az események ismételt áttekintését.

Via Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Bige László. Fotó: MTI/Balázs Attila

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.