Oroszország két- és többoldalú tárgyalásra is kész az ukrajnai rendezés érdekében

Oroszország nem utasítja el együttműködés egyetlen formátumát sem az ukrajnai rendezés érdekében, legyen az kétoldalú vagy többoldalú - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a Rosszija 24 televíziónak adott nyilatkozatában.
Oroszország külügyminisztere az együttműködéssel kapcsolatban úgy fogalmazott:
A legfontosabb az, hogy bármely formátum - az egy plusz egy, az egy plusz kettő, a sokoldalú formátumok, amelyekből szintén sok van, egyebek között az ENSZ keretében is - ne azért legyenek, hogy másnap valaki írjon róluk az újságokba, vagy este bemutassák a televízióban, vagy utána a közösségi médiában pletykáljanak, próbálva lefölözni a +propaganda habját+, hanem azért, hogy lépésről lépésre, fokozatosan, a szakértői szintről indulva, és az összes szükséges lépést megtéve, felkészülhessünk a csúcstalálkozókra.
Szergej Lavrov hangsúlyozta, hogy bármilyen magas szintű találkozót rendkívül gondosan kell előkészíteni.
Oroszország célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken
Lavrov megjegyezte, hogy ha Volodimir Zelenszkij elnök számára annyira fontos Ukrajna alkotmánya, akkor emlékeznie kellene annak azon cikkeire is, amelyek előírják az oroszok jogainak tiszteletben tartását.
Ezzel összefüggésben az orosz külügyminiszter jelezte:
Az ukrán alkotmányban, külön kiemelve, megmaradt az államnak az a kötelezettsége, hogy maradéktalanul biztosítsa az oroszok és más nemzeti kisebbségek jogait.
Az orosz diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, legyen szó a Krímről, a Donyec-medencéről vagy Novorosszijáról. Mint mondta, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken.
"Oroszország biztonsági érdekeinek tiszteletben tartása, az Ukrajnában élő oroszok és orosz anyanyelvűek jogainak teljeskörű tiszteletben tartása nélkül nem lehet szó semmiféle hosszútávú megállapodásról, mert ezeket az okokat sürgősen orvosolni kell a rendezés keretében" - mondta Lavrov.
Ezen túl, kifogásolta, hogy a nyugat-európai vezetők soha sem emelték fel hangjukat az emberi jogok védelmében, amikor Ukrajnában az élet legkülönbözőbb területein megtiltották az orosz nyelv használatát. Méltatta viszont Donald Trump amerikai elnöknek a rendezésben játszott szerepét.
Trump felismerte, hogy a békéhez a konfliktust kiváltó okokat kell megszüntetni
"Látszott (az alaszkai csúcstalálkozón), hogy az amerikai elnök és csapata (…) őszintén szeretne elérni egy olyan eredményt, amely hosszú távú, stabil és megbízható lesz, ellentétben az európaiakkal, akik akkoriban minden sarkon azt hangoztatták, hogy csak a tűzszünet kell, és utána továbbra is fegyvert fognak szállítani Ukrajnának" - mondta.
Lavrov szerint az alaszkai találkozót követően Trump mélyebben kezdett foglalkozni a konfliktus megoldásának kérdésével, felismerve, hogy ehhez annak kiváltó okait kell megszüntetni. Kitért rá, hogy az anchorage-i tárgyalásokon jó hangulat uralkodott, ami tükröződött a két ország vezetőinek nyilatkozataiban is.