Pesti Srácok

Még mindig folyik a hajtóvadászat Charlie Kirk merénylője után

Még mindig folyik a hajtóvadászat Charlie Kirk merénylője után
Fotó: Marielle Scott

Továbbra is folyik a hajtóvadászat Charlie Kirk konzervatív aktivista és influenszer merénylője után. A hatóságok, amelyek egyelőre nem tudják, hogy a merénylő még Utah államban van-e egyáltalán, arra kérik a lakosságot, hogy akinek bármilyen információja van az elkövetőről az jelentkezzen a hatóságoknál. Ugyanakkor az már kiderült, hogy a merénylő többször is járt annak az épületnek a tetején, ahonnan végzett a konzervatív aktivistával.

Az Utah-i Közbiztonsági Minisztérium által kiadott új videón látható, ahogy a Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsított személy, vagyis a feltételezett merénylő átfut egy iskola tetején, majd bemegy abba az erdős területbe, ahol a hatóságok megtalálták a fegyvert – mondta Beau Mason, a minisztérium vezetője egy sajtótájékoztatón.

merénylő
Beau Mason megmutatja a feltételezett merénylő fotóját a sajtótájékoztatón.
Fotó: Patrick T. Fallon/AFP

A videó elején a gyanúsított az iskola tetejének bal felső sarkában látható, ahol átfut az épület felső részének háta mögött, majd a jobb szélső sarok felé halad.

Ezután a tetőről leereszkedik, miközben tenyérlenyomatokat, esetleges DNS-nyomokat tartalmazó elkenődéseket, valamint egy cipőnyomot hagy maga után – ez alapján a nyomozók arra jutottak, hogy Converse tornacipőt viselt – mondta Mason. A minisztérium vezetője hozzátette, hogy miután a gyanúsított lejutott az épületről, átfut a parkoló melletti füves területen, és eltűnik egy közeli erdős részen.

Fogalmuk sincs, hogy hol tartózkodik a merénylő

A hatóságoknak „fogalmuk sincs”, hogy a gyanúsított még Utah államban tartózkodik-e, vagy már átlépte az államhatárt – mondta Beau Mason, az Utah-i Közbiztonsági Minisztérium vezetője az NBC News-nak adott interjúban.

„Olyan nyomokat követünk, amelyek helyben élő emberekhez vezethetnek” – folytatta. „Szó szerint olyan személyek iránt érdeklődünk, és olyan bejelentések érkeznek a forródrótra, amelyek széles körből származnak”.

Az új videó mellett új képeket is közöltek a feltételezett elkövetőről:

Charlie Kirk merénylője biztosra ment: feltérképezte a terepet a merénylet előtt

Egy Utah Valley Egyetem hallgatója a CNN-nek csütörtök este elmondta, hogy az elmúlt két hétben kétszer is látott egy férfit a Losee Center tetején vagy annak közelében sétálni.

A hallgató ugyanakkor nem biztos benne, hogy ugyanaz a személy volt-e, akit a rendőrség által  közzétett fényképeken bemutattak, de az illető „ismerősnek tűnt”. Hozzátette, szokatlan volt, hogy valaki azon a tetőrészleten tartózkodik. A tanuló szerint utoljára múlt hét szerdán, délben látta az illetőt a tetőn – pontosan egy héttel a lövöldözés előtt. Elmondása alapján a lövöldözést követően jelentette észrevételeit az FBI forródrótján, de választ azóta sem kapott.

A hallgató úgy írta le a férfit, mint egy „magas, vékonyabb fehér srác, sötét hajjal. Volt nála egy hátizsák, és sötét ruhát viselt.” Azt is elmondta, hogy a férfi lefelé nézett arra az udvarra, ahol később Charlie Kirk beszéde zajlott.

A hallgató szerint akkor furcsának találta, hogy valaki a tetőn van, de nem jelentette az esetet a hatóságoknak.

Üzenet a demokratáknak: "keressenek maguknak máshol kibaszott lakóhelyet, maguk gyilkos, terrorista állatok"

Charlie Kirk halálos lövöldözése után egy nappal az utahi demokrata képviselők fenyegető telefonhívást kaptak – számolt be a CNN-hez tartozó KSTU.

„El kéne húzniuk ebből a kibaszott államból. Keressenek maguknak máshol kibaszott lakóhelyet, maguk gyilkos, terrorista állatok” – mondta egy férfi a KSTU által megszerzett hangüzenetben, amelyet a Képviselőház kisebbségi frakciójának általános telefonszámára hagytak.

„Ti rohadt, embertelen, erőszakos, undorító állatok” – folytatta a hangüzenet. „Meggyilkoltátok azt az embert a rohadt családja előtt, ti gonosz, rohadt, embertelen szemetek.”

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.