Pesti Srácok

Látó János belátta, hogy nem érdemes hazudnia a poligráfnak, úgyhogy inkább nem vállalta a vizsgálatot

Látó János belátta, hogy nem érdemes hazudnia a poligráfnak, úgyhogy inkább nem vállalta a vizsgálatot
Juhász Péter védence, Látó János álhírgyáros szektavezér és gépész
Fotó: Purger Tamás

A Szőlő utcai botrány pletykagyárosa úgy tűnik megfutamodott, rájött, hogy a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Látó János már mégsem annyira biztos a pletykákban, amikkel közvád alá helyezett egy ártatlan embert.

Tanúként hallgatta ki a nyomozó ügyészség Látó Jánost, aki bizonyítékok nélkül arról beszélt, hogy egy Ózd környéki gyermekotthonba járt be „egy magas rangú politikus” 10-12 éves srácokhoz esténként, és szexuális kapcsolatot létesített velük, és a története szerint a fiúk nem látták az arcát, de megismerték a hangját a tévében, mondván: „ez a Zsolt bácsi”.

Látó, az elbizonytalanodott tanú
Látó, az elbizonytalanodott tanú

Látó, az elbizonytalanodott hazudozó

Az Index a nyomozás állásáról azt írta az ügyészség tájékoztatására hivatkozva, hogy Látó János előbb Juhász Péter tanúvallomásának, majd önmagának is több ponton ellentmondó vallomást tett, ügyvédje jelenlétében úgy nyilatkozott, hogy sem az általa hivatkozott „két srác”, sem az általuk említett sértettek nem nevezték meg, ki az állítólagos „Zsolt bácsi”.

Arra sem tudott egyértelmű választ adni, hogy honnan vette, ki mondta az állítólagos személyről, hogy az egy „nagyon magas rangú politikus”.

Látó János elmondta azt is, hogy a mai napig nem tudja, ki volt az a „két srác”, aki annak idején odament hozzá, összesen 3 percet beszélt velük. Olyan adatot nem tudott közölni az ügyészséggel, amely alapján az illetőket be lehetne azonosítani – írta az Index. Az ügyészség szerint Látó János nem vállalta vallomásának műszeres, azaz poligráfos vizsgálatát.

A cikkből az is kiderült, hogy az ügyészség tanúként hallgatta ki VálaszOnline-nak korábban interjút adó Kuslits Gábort is, aki azon túl, hogy „közszájon forgó” dologként tett említést az ügyről, nem tudott megnevezni egyetlen olyan konkrét személyt sem, akitől ő az ügyet hallotta, illetve aki az ügyet érdemben előbbre vivő információkkal szolgálhatna.A Központi Nyomozó Főügyészség mindezek alapján arra jutott, hogy az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A nyomozás folytatódik, jelenleg két gyanúsítottja van az ügynek.