tanú
Álhírbotrány: Látó János vallomást akar tenni, de mennyire szavahihető? És normális?
A Tiszához is közelkerült Látó Jánosról kiderült, hogy zavaros prédikációkat tart az interneten, eszement szónoklatai pedig kórós elmeállapotra utalnak és kérdésessé teszik beszámíthatóságát.Álhírbotrány gerjesztőkkel borulnak össze Puzsérék, megfélemlítést emlegetve
A fekete öves álhírbotrány generáló Látó János, tettes társa Juhász Péter, és mások is beszélhetnek ma a Kossuth téren a megfélemlítés elleni tüntetésen.Szőlő utcai botrány: órákon át kérdezték Juhász Péter tanút a nyomozó ügyészek
Vasárnapra tüntetést hirdetnek az ártatlanul meghurcolt Juhász Péter mellett az ultrabaloldaliak, pedig Juhász nem is gyanúsított.Gyorshír! Juhász Pétert szeretettel várják ma 10 óra 30 percre a nyomozó ügyészek
Az Együtt volt politikusa influenszerkedik és egyike azoknak, akik gerjesztették Szőlő utcai botrányt. Ma 10 óra 30 perctől tanúként fogják meghallgatni.Szőlő utcai botrány: elvitték a nyomozó ügyészek Juhász Péter adathordozóit
Juhász Péternél jártak a nyomozó ügyészek.Tanúkat keres a rendőrség a kerepesi hév-megállóban történt súlyos bűntett miatt
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 13000/76/2024 bűnügyi számon életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - olvasható a rendőrség oldalán.Kiderült, ki leplezte le Karácsonyékat, vallomást tesz a Városháza-ügy koronatanúja (Frissítve!)
Bodnár Dezső az az ismeretlen tanú, aki közjegyző előtt vállalta vallomását a Városháza-ügyben, és aki több súlyos állítást megfogalmazott a főváros vezetésével kapcsolatban. A Városháza eladását vizsgáló bizottság mai ülésén megjelent, és ismertette vallomását a bizottság tagjaival. A korábbi Wallis-os Bodnár onnan lehet ismerős, hogy egy korábbi leleplező hangfelvételen Gansperger Gyula baloldali üzletember a bizalmasával, Bodnár Dezsővel és egy befektetővel folytat megdöbbentő tárgyalást, amelyben részletekbe menően leírják a fővárosi korrupciós modell és a jutalékos rendszer működését. Bodnár feltűnése egyébként azért is különösen pikáns, mert Karácsony Gergelyről megint kiderült, hogy mellébeszélt és terelt, hiszen mellé lőtt annak tekintetében, hogy ki nyilatkozott. Részletek ma este 19 órakor a Pesti Tv Pesti Riporter című műsorában.Láng Zsolt: újabb bizonyíték igazolja, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát (Videó!) – Csalás kísérlete miatt vizsgálódhat a rendőrség (Frissítve!)
A Fővárosi Vagyonkezelő irodájában tartottak tájékoztatót a Városháza, és más önkormányzati ingatlanok eladásáról egy névtelenül tanúskodó üzletember szerint, aki állítja, ő maga is meghívott volt az egyeztetésen. A férfi – eddig ennyi derült ki az illetőről – korábban a bankszektorban dolgozott, most pedig nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, egyébként pedig közgazdász végzettségű – tájékoztatta a sajtót Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön délelőtt, a Városháza épületénél. A politikus ismertette az üzletember levelét, aki részletesen beszámolt Berki Zsolt és Kiss Ambrus jutalékos rendszerének működéséről, valamint arról is, hogy Karácsony Gergely tudtával zajlott a személyre szabott pályázatok kiírása. Láng Zsolt a tájékoztatón közölte: az illető fenyegetve érzi magát, ezért nem fedi fel személyazonosságát, ugyanakkor a közjegyző által hitelesített vallomásában büntetőjogi felelősségének tudatában fogalmazta meg állításait, hétfőn pedig várhatóan a vizsgálóbizottság előtt is megjelenik a férfi, ahol lehull a lepel a titokzatos tanúról. Frissítés: Tényi István az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult és csalás bűntettének kísérlete miatt tett feljelentést.A heroinnal való kereskedelemmel gyanúsított legfontosabb tanú mégsem tesz vallomást George Floyd ügyében
Kábítószer-túladagolás végzett George Floyddal – ezt állítja a védelem a George Floyd megölésével vádolt rendőr ellen zajló tárgyaláson Minneapolisban, Floyd barátnőjének a vallomására hivatkozva. Egy kulcsfontosságú tanú – akit egyebek mellett heroinnal való kereskedelem miatt is gyanúsítanak – a V4NA hírügynökség cikke szerint eközben megtagadta a vallomástételt – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















